Csongor napja van. | 2024.04.16

Románia 1,2 milliárd eurót költ négy új hadihajóra

2019-07-03 16:55:00

A francia Naval Group és a Konstancai Hajógyár által létrehozott társulás nyerte meg 1,2 milliárd eurós ajánlatával azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a román védelmi minisztérium írt ki négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére - jelentette be szerdán Gabriel Les tárcavezető.

    A négy korvettet hét év alatt gyártják le, az elsőt három éven belül bocsátják vízre - részletezte a miniszter, hozzátéve, hogy a román haditengerészet csaknem 30 éve nem kapott új haditechnikát.
    A Konstancai Hajógyár tavaly áprilisban kötött társulási szerződést a francia Naval Grouppal, hogy részt vehessen a korvett-liciten. A másik két jelentkező a holland Damen és az olasz Ficantieri volt. A kiírás egyik feltétele volt, hogy a projekttel egy Romániában működő hajógyárat fejlesszenek, az építkezés pedig hazai beszállítóknak is munkát adjon.
    Romániában 2016 novemberben írt először a sajtó arról, hogy a védelmi tárca megnövelt költségvetésének jelentős részét a hadiflotta korszerűsítésére fordítják. A Romániát akkor irányító szakértői kormány el is fogadott egy határozatot, amelynek értelmében a védelmi tárca a holland Damen csoporttól vásárolt volna négy, Romániában - a galaci hajógyárban - legyártandó korvettet 1,6 milliárd euróért, a határozatot azonban 2017-ben az új szociálliberális kormány hatályon kívül helyezte és új feltételrendszerrel írt ki közbeszerzést.
    Idén év elején a védelmi tárca korrupciógyanúra hivatkozva felfüggesztette az eljárást. Az ügyben a katonai ügyészség, majd a korrupcióellenes ügyészség (DNA) is vizsgálódott, de nem közölték, megalapozottnak tartják-e a gyanút.
    Gabriel Les szerdai sajtóértekezletén kérdésre válaszolva annyit mondott erről, hogy a bűnvádi eljárás nem akadályozza a hadihajók beszerzését, ha pedig valakit megvádol a DNA, annak esetleges bűnösségéről az igazságszolgáltatásnak kell határoznia.
    A G4 Media ellenzéki portál - a Digi 24 hírtelevízió értesüléseire hivatkozva - korábban azt írta: a közbeszerzést Andrei Ignat fegyverzetért felelős államtitkár, az időközben korrupcióért bebörtönzött Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök egyik állítólagos bizalmasa hátráltatta mindeddig, akit a miniszter nem sokkal Dragnea elítélése után, június 6-án leváltott.
    Románia 2017-ben emelte a védelmi tárca GDP-arányos költségvetését a korábbi másfélről két százalékra. A Legfelsőbb Védelmi Tanács akkori döntése szerint a hadsereg felszerelése érdekében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket a 2027-ig terjedő időszakban.