Gedeon napja van. | 2024.03.28

Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések

2019-06-23 10:49:00

Újabb húsz településen kezdődhetnek bölcsődei fejlesztések mintegy kétmilliárd forint költségvetési támogatásból a bölcsődei fejlesztési program keretében - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t. 

    A pénzügyminiszter kiemelte: a tavaly indult program eddig összesen 3,2 milliárd forintot biztosított bölcsődék létrehozására és fejlesztésére, amelynek révén több mint 600 új férőhely jön létre.
    A családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan minden korábbinál jelentősebb bölcsődefejlesztés valósul meg, amely fontos lépés a családbarát Magyarország megteremtéséhez - hangsúlyozta Varga Mihály.
    Mint mondta, ennek elérésében - a rendelkezésre álló uniós források mellett - kiemelt szerep jut a hazai költségvetésnek is. 
    A tavaly beérkezett pályázatok eredményeként 14 önkormányzatnál 1,3 milliárd forintos támogatással kezdődhetett el 263 új bölcsődei férőhely kialakítása. A mostani döntéssel újabb húsz településen indulhat bölcsődefejlesztés, így további 346 gyermek számára biztosítható elhelyezés - ismertette a pénzügyminiszter. 
    A program célja, hogy lehetőleg minél több településen legyen elérhető a hároméves kor alatti gyerekek napközbeni felügyelete, ami a család és a munka összehangolásához kíván segítséget nyújtani a szülőknek. Ezzel összhangban az önkormányzatok továbbra is pályázhatnak, ugyanis évente több alkalommal, a pályázatok beérkezésének üteméhez igazodva születhet támogatói döntés - hangsúlyozta Varga Mihály. 
    A pályázatok benyújtásának végső határideje 2020. március 19., a támogatott települések listája a kormany.hu oldalon érhető el.