Andrea napja van. | 2024.04.18

Ismét tüntetnek Hongkongban a kiadatási törvénytervezet ellenzői

2019-06-21 09:50:00

Több százan vonultak utcára ismét Hongkongban pénteken a kiadatási törvénytervezet ellenzői közül, miután a városállam kormányzata nem tett eleget a követeléseknek a tüntetők által kijelölt, csütörtök esti időpontig - jelentette a South China Morning Post című helyi lap.

    Zömmel fiatalok gyűltek össze péntek reggel a városállam politikai központjában, ahol békés ülőtüntetést tartottak. A hangulat azonban 11 órától kezdve felforrósodott, a fekete pólót és maszkot viselő tüntetők útakadályokat állítottak fel Hongkong forgalmas negyedében, megbénítva az autók áthaladását. A tiltakozók akadályozták a közlekedést a rendőr-főkapitányság körül is.
    Yolanda Yu rendőr-főfelügyelő hangsúlyozta: tiszteletben tartják az emberek jogát a békés véleménynyilvánításhoz, és tárgyalni fognak velük. A tüntetők azonban azt követelik, hogy maga Stephen Lo Wai-chung rendőrkapitány beszéljen velük. 
    Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi sajtótájékoztatóján bocsánatot kért a hongkongiaktól a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet miatt, amely a hónapok óta tartó rendszeres tüntetések kiváltó oka a speciális közigazgatású övezetnek számító városban. Lam ígéretet tett arra hogy a jelenlegi kormányzat mandátumának lejártáig nem fogják újra napirendre venni a tervezetet.
    A kormányzó azonban aláhúzta: nem fog eleget tenni a tüntetők kéréseinek, miszerint vonják vissza a törvénytervezetet, ő mondjon le, illetve, hogy azonnal bocsássák szabadon a tüntetéseken őrizetbe vetteket. 
    A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt egyre nagyobb létszámú, és egyre hevesebb tüntetések zajlottak a városban, amelyek hatására a múlt héten előbb elnapolták, majd szombaton határozatlan időre felfüggesztették a beterjesztés tárgyalását, ennek ellenére vasárnap újabb demonstrációt tartottak a tiltakozók, akik a tervezet visszavonása mellett Lam lemondását is követelték.
    A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát. 
    A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkong az "egy ország, két rendszer" elv alapján 1997 óta autonómiát élvez, de sokak szerint Peking egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost, ahol fokozatosan igyekszik növelni befolyását. A törvénytervezet ellen tiltakozók szerint a beterjesztés mögött is Peking állhat, de a kínai kormány ezt cáfolta.