Emma napja van. | 2024.04.19

A MNASZ nem adott ki engedélyt a tótkomlósi raliversenyre

2019-06-15 16:53:00

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) nem adott ki hozzájárulást, engedélyt a tótkomlósi raliverseny megrendezéséhez - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. A múlt vasárnapi verseny záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott, tizenegyen megsérültek.

    Oláh Gyárfás elnök az MNASZ vezetősége nevében szombati közleményében azt írta: "szeretnénk egyértelműen rögzíteni, a verseny rendezője nem kérte meg szövetségünktől a 2004. évi I. törvényben előírt országos sportági szövetségi hozzájárulást, nem nyújtott be semmiféle dokumentációt a verseny biztonságos megrendezhetőségének vonatkozásában és így szövetségünk nem is vizsgálta a rendezvényt és nem is adott ki semmiféle hozzájárulást a verseny megrendezéséhez".
    Jelezték, mivel több helyen megjelent, hogy engedélyezett autóversenyen történt a baleset, a szövetség több megkeresést kapott, amelyben arra kértek választ, hogy a MNASZ milyen körülmények között adott ki a versenyhez engedélyt.
    A közleményben kitértek arra: az elmúlt években a szövetség azt tapasztalta, hogy több olyan szervezet is tevékenykedik Magyarországon, amelyek az autósport területén jogellenesen magának tulajdonítják az országos sportági szövetségi hozzájárulás kiadásának jogát. 
    "Amennyiben jelen esetben is ilyen, nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, úgy a hatóságok minden bizonnyal vizsgálni fogják ennek körülményeit, az esetlegesen kiadott hozzájárulások jogi hátterét és esetleges szerepüket a sajnálatos baleset kialakulása kapcsán" - olvasható a közleményben, amelyben az elnök azt is megemlíti: a MNASZ kiemelt hangsúlyt fektet a versenyek, versenyzők, tisztségviselők és nézők biztonságára. 
    "Ennek egyik összetevője, hogy abban az esetben, amennyiben egy rendezvény nem rendelkezik MNASZ-engedéllyel, rendezési hozzájárulással, úgy a rendezvény - a szabályzataink szerint - tiltott rendezvénynek minősül, azon versenyzőink, tisztségviselőink, sportbíróink nem vehetnek részt" - írták.
    A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon múlt vasárnap azt közölte: Tótkomlóson engedélyezett autóversenyt tartottak a belvárosban és a rendezvény záróprogramja közben egy raliautó a nézők közé hajtott. A 11 sérült közül kilencen kerültek kórházba: hárman súlyosan, hatan könnyen sérültek meg. 
    Az Orosházi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó