Andrea napja van. | 2024.04.18

Szeptemberben indíthatja el az 5G mobilszolgáltatást a China Mobile 

2019-06-14 09:39:00

Szeptemberre tervezi az ötödik generációs (5G) mobilinternet-szolgáltatás elindítását Kína negyven városában az ország legnagyobb mobilszolgáltatója, a China Mobile - írta a China Daily angol nyelvű kínai pártlap pénteken. 

    A vállalat, amely ügyfeleinek száma alapján globálisan is elsőnek számít, már fogadja a pályázatokat az 5G hálózat kiépítésének az idei évre tervezett első szakaszára. A projekt a cég előzetes becslései alapján 19,26 milliárd jüan (793 milliárd forint) költséggel jár. 
    A China Mobile korábban 17 milliárd jüanra becsülte a beruházás értékét, vagyis jelentősen növelte a forrásokat annak érdekében, hogy minél előbb kiépíttesse a szupergyors hálózatot.
    A vállalat június 10-én írta ki a pályázatot a hálózat kiépítésére, majd egy nappal közölte, hogy júliusban 10 ezer 100 darab okostelefont vásárol öt hazai gyártótól az 5G hálózat tesztelésére.
    A cég a China Dailynek úgy nyilatkozott, hogy 5000 telefonkészüléket a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattól szerez be. A tesztelésre szánt készülékeket nem fogják kereskedelmi forgalomba hozni.
    Kína június 6-án adott ki kereskedelmi engedélyeket az 5G mobilszolgáltatásokra vonatkozóan a három legnagyobb belföldi telekommunikációs szolgáltatónak (China Mobile, China Unicom és China Telecom), valamint a kínai állami rádió- és televízióállomásokat összefogó China Broadcasting Networknek.
    A China Unicom és a China Telecom közölte: az idei év végéig legalább 40 város lefedését tervezik az 5G szolgáltatások kiépítésével.
    A Kínai Információs és Kommunikációs Technológiai Akadémia jelentése szerint az 5G technológia 2020 és 2025 között mintegy 10,6 ezer milliárd jüan (439 ezer milliárd forint) gazdasági teljesítményt generálhat, továbbá 3 millió új munkahely létrejöttét segítheti elő.
    Bár Dél-Koreában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Nagy-Britanniában az idei év második negyedévében már elindítottak egyes 5G szolgáltatásokat, Kína hatalmas belső piacának köszönhetően kiküszöbölheti időbeli előnyüket - mutatott rá a South China Morning Post hongkongi lap egy június elején megjelent, a témához kapcsolódó cikkében. 
    Kína azzal egy időben gyorsította fel az 5G hálózatok kiépítését, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből. Washington vádjai szerint a Huawei hálózati berendezései lehetővé teszik a kínai hírszerzésnek, hogy hozzáférjen az adatforgalomhoz. 
    Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén feltette a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.