Gedeon napja van. | 2024.03.28

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok Győrben

2019-06-11 12:44:00

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják az érdeklődőket - hangozott el az esemény sajtótájékoztatóján kedden a megyeszékhelyen.

    Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, hogy Szent László alakja kiemelten fontos a városnak, mert Győrben őrzik a lovagkirály hermáját. Június 27-én ezúttal is díszközgyűlést tartanak, ahol átadják a Szent László-díjakat. Este hat órakor ünnepi szentmise kezdődik a Nagyboldogasszony-székesegyházban Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök vezetésével, majd fogadalmi körmenet indul a hermával a belvárosban. 
    Tóthné Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti, Fesztivál- és Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a látogatókat középkori környezetben, jurtákkal, lovagi táborokkal, lovas bemutatókkal, játszóházzal és a szent király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják a Duna partján.
    A program pénteken délután kezdődik figyelemfelhívó toborzással a belvárosban, majd közösségi jurtaépítést tartanak, amelyen bárki csatlakozhat egy hat méter átmérőjű jurta felépítéséhez. 
    Másnap délelőtt Szent László emlékezete Győrben elnevezéssel tematikus városnéző sétát tartanak, amelynek keretében László király életéről és Győrhöz fűződő kapcsolatáról fognak mesélni. Az Aranyparton egész nap lesz kézműves vásár és foglalkozások, ügyességi játékok, gyalogos és lovas tornák, valamint középkori próbák. 
    A közösségi jurtában délután három órától Kis Tamás, a Győri Egyházmegyei Kincstár igazgatója tart előadást a hermáról és a hermán látható arcról. Az ereklyetartóban lévő koponya tudományos vizsgálata alapján arcrekonstrukció készült, amely választ adhat arra a kérdésre, hogy a hermán látható arc azonos-e a lovagkirály arcával. 
    Délután hagyományőrző egyesületek tartanak harci, zenei, tánc és lovas bemutatókat. A lovasszínházi előadás este negyed kilenckor kezdődik, ezt követően tűzzsonglőr bemutatót tartanak. 
    Másnap szintén egész nap kézműves vásár és foglalkozások, ügyességi játékok, gyalogos és lovas tornák, valamint középkori próbák várják a látogatókat az Aranyparton. 
    Délelőtt az Árgyélus Meseszínház adja elő Teremtésmese című darabját a gyermekeknek, délután pedig hagyományőrzők mutatkoznak be. Lesz solymász, lovasíjász és gyalogos íjász bemutató, lovagi torna és kopjatörés, este negyed hatkor pedig a világzenét játszó Szelindek Együttes ad koncertet. 
    Tóthné Kardos Krisztina beszélt arról is, hogy idén is hirdettek rajzpályázatot a gyermekeknek, olyan alkotásokat várnak, amelyek megmutatják, hogy nekik mit jelent Szent László, emlékezete, tettei és hogy látják a lovagkirály mai ábrázolását. Az alkotásokat június 20-ig várják, az eredményhirdetést június 30-án tartják.