Gedeon napja van. | 2024.03.28

A fiatal tehetségek a középpontban

2019-06-10 09:01:00

A fiatal tehetségek támogatása és a rendszerváltozás 30. évfordulója áll a váci VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó középpontjában - mondta el Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató az MTI-nek. 

    A fesztivált július 4. és 7. között immár hetedik alkalommal rendezik meg a vádi Duna-parton.
    A fesztiváligazgató elmondta, hogy lengyel, cseh, szlovák és magyar színházi előadásokkal, utcaszínházi produkciókkal és közösségi programokkal várják a fesztiválra látogatókat. Emellett koncertek is lesznek, fellép a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, az Intim Torna Illegál, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, a Follow The Flow és egy multikulturális zenekar, a Russkaja is. Hangsúlyozta: a szervezők kiemelten fontosnak tartják, hogy a visegrádi négyek országaiból érkező fiatal tehetségeket is bemutassák. Csehországból az I Love You Honey Bunny, Szlovákiából a Dont Trust Butterflies, Lengyelországból a niXes ad koncertet, míg Magyarországot a DLRM, az Ohnody, a Carson Coma és a The Pontiac képviseli. 
    Kis Domonkos Márk kitért arra is, hogy július 4-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabja "alapozza" meg a fesztivált, a színmű szereplői ugyanis egy megakoncert szervezésébe vágnak bele. Másnap a Slovácké színház társulata egy autizmussal élő férfi történetén keresztül komoly kérdésekkel szembesíti a nézőket, július 6-án a kassai Na Peróne Színház egy sztereotípiákat döntögető, feszültséggel átitatott színművel, a Na stáz! című darabbal érkezik, míg a lengyel CHOREA Színház a Jan tragédiáját mutatja be Vácott.
    A fesztiváligazgató beszélt arról is, hogy a négy ország színészei már június 24-től Vácon lesznek, hogy két héten keresztül Blaskó Borbála irányításával, a közép-európai rendszerváltások témáját feldolgozva közösen létrehozzanak egy előadást, amelyet a fesztivál zárónapján a színházi sátorban mutatnak majd be.