Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: nőtt a közép-európai térség érdekérvényesítő képessége az EP-választások után

2019-06-07 15:50:00

Kemény vitákra lehet számítani az európai parlamenti választásokat követő egyeztetéseken, ám már most látszik, hogy ezek során Közép-Európának sokkal erőteljesebb érdekérvényesítő képessége lesz, mint a választásokat megelőzően - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak pénteken a Globsec pozsonyi biztonságpolitikai fórumon.

    A magyar diplomácia vezetője kiemelte: a tény, hogy a magyar és a lengyel kormánypárt kapta a legnagyobb otthoni támogatást az Európai Unióban, azt mutatja, hogy a közép-európai emberek elkötelezettek egy erős EU mellett, de olyan uniót szeretnének, amely erős tagállamokon alapul, szemben a "mainstream" által javasolt "Európai Egyesült Államokkal".
    A miniszter leszögezte, hogy a térség erősebb érdekérvényesítő képessége az erősebb gazdasági teljesítményre is alapul, márpedig az első negyedévben az öt leggyorsabban növekedő gazdaságból négy közép-európai volt. "Ésszerű döntéseket hoztunk, alacsony adókat vezettünk be, és a saját országaink és saját polgáraink biztonságát helyeztük első helyre" - mondta.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta: a térség gazdaságpolitikájának sikerét bizonyítja az is, hogy a világ leggyorsabban növekedő távol-keleti gazdaságai egyre komolyabb érdeklődést mutatnak Közép-Európa iránt. Ezzel kapcsolatban a dél-koreai autóipart említette példának, kiemelve, hogy a délkelet-ázsiai ország autóipari vállalatai, amelyek Európában is óriási piaci részesedésre tettek szert, az elmúlt években több mint 500 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra, illetve több mint 3200 új, kifejezetten magas hozzáadott értékű, kutatásfejlesztésen alapuló munkahelyet teremtettek.
    A miniszter aláhúzta, hogy a távol-keleti nagy elektromos autóipari vállalatok közül azok, amelyek Európába hozzák a gyártást, nagyrészt a közép-európai térséget, azon belül is elsősorban Magyarországot választják: az öt európai gyártási kapacitással rendelkező távol-keleti elektromos autóipari vállalat gyárából három már a hazánkban van. Magyarország mindehhez egyebek közt az alacsony társasági adókkal, a munkára rakódó adóterhek folyamatos csökkentésével és a kutatásfejlesztési forrásokkal járul hozzá.
    A dél-koreai turisták május 29-i dunai hajóbalesetével kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta: a múlt hét pénteken biztosította dél-koreai hivatali partnerét, hogy a magyar hatóságok minden tőlük telhetőt, "és annál is többet" megtesznek azért, hogy a szerencsétlenül járt hajó roncsát kiemeljék a folyóból. Hangsúlyozta, hogy a hatóságok nagy erőfeszítéseket tesznek holttestek felkutatásáért, hogy az elhunytaknak mielőbb megadhassák a végtisztességet.
    A miniszter "pártatlan, elfogulatlan, de szigorú" nyomozást ígért az ügyben, továbbá azt mondta, le fogják vonni a megfelelő konzekvenciákat, és ki fogják szabni a szükséges büntetéseket. Úgy vélte, az elmúlt egy hét meggyőzte Dél-Koreát arról, hogy a magyar fél komolyan gondolta azt, amit egy hete, a tragédia után mondott minderről. Hozzátette, hogy a dél-koreai miniszterelnök azóta levélben mindezért kifejezte köszönetét Orbán Viktor miniszterelnöknek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó