Emma napja van. | 2024.04.19

Hajózási szövetség: 75 éve nem volt ilyen súlyos hajós baleset az országban

2019-05-30 10:15:00

A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében - mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.

    A szakember elmondta, 75 évvel ezelőtt a Balatonon borult fel egy hajó, s akkor is többen meghaltak. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt.
    Az okokról azt közölte, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.
    Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását - tette hozzá.
    A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállódahajó. 
    Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom - tette hozzá.
    A balest körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd - mondta Horváth Imre -, hiszen a hajók mozgását egy "külső feketedoboz" rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, s így követnek minden hajót.
    A főtitkár hangsúlyozta, a magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.
    Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Budapesten, a Dunán a Margit híd közelében, és az egyik elsüllyedt. A balesetnek hét könnyű sérültje van, kihűléses tünetekkel vitték őket kórházba. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó