Gedeon napja van. | 2024.03.28

Négynapos helytörténeti és kulturális fesztivált rendeznek Újbudán

2019-05-20 08:56:00

Négynapos helytörténeti és kulturális fesztivált rendeznek Ablak a Bartókra címmel május 30. és június 2. között Újbudán - közölték a szervezők az MTI-vel.

    Az ingyenes fesztiválon nemzetközi táncprodukciók, performanszok, homlokzatvetítések, kiállítások, műtermi kalandozások és városi játékok is várják az érdeklődőket a környék alkotó- és kiállítótereiben - írták.
    A rendezvény egyebek mellett a Bartók Béla út és környéke kulturális életének, illetve helyszíneinek - köztük egykori központjának, a Hadik kávéháznak - állít emléket, valamint az azóta átalakult, de újra nyüzsgő kulturális helyszínek bemutatására vállalkozik. 
    A látogatók megismerkedhetnek a Bartók Béla út korábban üresen álló, mára közösségi vagy művészeti térként működő helyszíneivel, magyar és nemzetközi előadóművészek produkcióit tekinthetik meg, vezetett sétákon ismerkedhetnek a környék történelmével és interaktív kiállításon tesztelhetik saját kreativitásukat.
    A programok között szerepel Willi Dorner Bodies in urban spaces című performansza, amely a városi terek és az ember viszonyát ábrázolja.
    A Secret Mapping Experiment használaton kívüli épületeket és természeti képződményeket öltöztet különleges fénykosztümbe. A Kiégő Izzók nevű művészeti csoport rendhagyó vizuális kalandra invitálja az érdeklődőket. Lesz helytörténeti séta a Budasteppel, interaktív városi hangjáték és képzőművészeti vacsoraprojekt is - olvasható a közleményben.
    A fesztivált a Bartók-negyed fenntartója, az Eleven Blokk Alapítvány szervezi. A 2013-ban alapított Bartók-negyed egy városi hálózat, amely hosszú ideig üresen álló ingatlanokban tart fenn közösségi tereket és szervez programokat. A Bartók Béla út közvetlen szomszédságában nyolc helyiséget üzemeltet, csaknem 1000 négyzetméteren, ahol harminc, a legkülönbözőbb területekről érkező fiatal művész és kreatív végzi napi munkáját.
    A programokról bővebben a www.bartoknegyed.hu internetes oldalon lehet olvasni.