Csongor napja van. | 2024.04.16

Hamilton győzött, ötödször is kettős Mercedes-siker

2019-05-12 18:00:03

A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Spanyol Nagydíjat, a Forma-1-es idény ötödik futamát, így ismét átvette a vezetést a pontversenyben.

    Az ötszörös világbajnok pilóta 234. versenyén 76. alkalommal győzött - a Circuit de Barcelona-Catalunyán negyedszer -, egyben a 139. dobogós eredményét ünnepelhette.
    Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, így sorozatban ötödször is kettős Mercedes-siker született, ami rekordbeállítást jelent.
    A harmadik helyet a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen szerezte meg. A Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel negyedikként zárt.
    Nico Hülkenbergnek a boxutcából kellett elkezdenie a futamot, mert az autóján orrkúpot cseréltek, Antonio Giovinazzit pedig sebességváltó-csere miatt öt hellyel hátrébb sorolták.
    A rajt után Hamilton megelőzte Bottast és az élre állt, Verstappen pedig Vettel elé került. A folytatásban az első három helyezett magabiztosan őrizte pozícióját, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc viszont a 12. körben megelőzte csapattársát, a gumiproblémával küzdő Vettelt.
    Az élmezőny tagjai közül Vettel kezdte a kerékcserék sorát, Hamilton ekkor már több mint hét másodperccel vezetett csapattársa előtt. A Ferrari eltérő taktikát választott Leclerc és Vettel számára, előbbi kemény, utóbbi közepes keverékű abroncsokat kapott. A kiállások után, a 37. körben Vettel visszaelőzte csapattársát.
    Húsz körrel a vége előtt Lando Norris és Lance Stroll ütközése után sóder került a pályára, ezért beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva a pilóták többségét ismét kihívták kerékcserére. Az 52. körben szabaddá vált a versenyzés, de a hajrá már nem tartogatott izgalmakat, illetve helycseréket az élmezőnyben.
    Hamilton 112 ponttal vezeti a vb-rangsort, Bottas 105 ponttal áll a második helyen. A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva Monacóban folytatódik.