Auguszta napja van. | 2024.03.29

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítása Budapesten

2019-05-09 18:59:00

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítását rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szervezésében, a kiállított technológiákat, megoldásokat a tervek szerint az ország több pontján bemutatják majd.

    Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a kiállításon tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a mesterséges intelligencia (MI) mára már számos, a mindennapi életet megkönnyítő alkalmazásban vagy eszközben jelen van. Az MI a gazdasági növekedés további motorját jelentheti, ha ezen a területen Magyarország erős pozíciót tud szerezni - jelentette ki.     Hozzátette: a magyar MI-ökoszisztéma kiterjedtségét jól mutatja, hogy a tavaly alakult MI Koalíciónak már 170 tagszervezete lett. Jelentős igény van Magyarországon arra, hogy az itt működő kutatóintézetek, vállalkozások és a kormányzat között aktív párbeszéd legyen - mondta.
    Az elmúlt mintegy 20 év során a mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódó kockázati tőkebefektetések éves szintje hatszorosára nőtt, a területtel foglalkozó startupok száma 1400 százalékkal emelkedett, a globális MI piac értéke pedig 2025-ig évente, átlagosan 50 százalékkal bővülhet ismertetése szerint.
    Hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kiállítók és a hozzájuk hasonló cégek a következő időszakban nyugodtan és egyre könnyebb feltételekkel tudjanak dolgozni. Solymár Károly Balázs véleménye szerint a kormányzati oldalon adatpolitikában kell előrelépni,  mivel alapvető fontosságú a közadatok MI-célokra történő felhasználásának megteremtése.
    Charaf Hassan, a BME tanszékvezetője, az MI koalíció elnökségi tagja elmondta: az egyedi interaktív kiállításon, amely Európa első mesterségesintelligencia-kiállítása, 20 kiállító mutatkozik be, mindannyian az MI Koalíció tagjai. Létrehozták a www.miagyakorlatban.huweboldalt, itt és a kiállításon ismerhetők meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztései, közérthetően. Az MI Koalíció katalizátor szerepet szeretne betölteni az infokommunikációs szektorban, mert az áttöréshez összefogás szükséges - mondta. Hozzátette: a másik fontos feladatuk az MI különböző aspektusainak bemutatása a nagyközönségnek, érthetően.
    Az ingyenes kiállításon a látogatók a saját élményeiken keresztül érthették meg, hogy a mesterséges intelligencia nem egy misztikus scifi, hanem már ma elérhető hétköznapi realitás - mondta Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője. Az ipar és a kutatóintézetek mellett az állami szereplőkkel is közös a gondolkodás az új technológiák hétköznapi hasznosításáról. A tervek szerint a kiállítást országban több helyen is bemutatják, annak érdekében, hogy egyre világosabb legyen az MI hétköznapi haszna - mondta.