Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

2019-04-21 20:12:00

A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban az M1 aktuális csatornának.

    A miniszter hangsúlyozta: mélységesen elítélik ezt a támadást, amely ismét bebizonyította, hogy a terrorszervezetek támadásainak kiemelt célpontjává váltak a hívők közösségei, ezen belül is elsősorban a keresztények. A terroristák ezúttal misék alatt támadtak a hívekre, ami rendkívül gátlástalan cselekedet - fűzte hozzá.
    Szijjártó Péter együttérzéséről biztosította az áldozatok családtagjait.
    Elmondta, hogy a merényletben esetleg érintett magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonvonalat létesítettek, amelynek száma a konzuli szolgálat honlapján megtalálható. A magyar hatóságok hét, Srí Lankán tartózkodó regisztrált magyar állampolgárról tudnak, nekik nem esett bajuk.
    A miniszter azt kéri a térségbe utazóktól, hogy regisztráljanak a konzulátusi szolgálat honlapján, adják meg a tartózkodási helyüket, hogy baj esetén minél hamarabb segítséget kaphassanak a magyar hatóságoktól.
    Húsvétvasárnap délelőtt Srí Lankán 8 robbantásos merénylet történt, ezek közül három keresztény templomban, négy pedig szállodában. A jelenlegi adatok szerint több mint 200 halálos áldozata és félezer sérültje van a támadássorozatnak. A Srí Lanka-i kormány országos kijárási tilalmat rendelt el vasárnap kora estétől hétfő reggelig.