Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó: új alapokra helyezik a magyar-brazil kapcsolatokat

2019-04-17 20:01:00

Teljesen új alapokra helyezik a magyar-brazil külpolitikai és gazdasági kapcsolatokat, Magyarország nagyobb figyelmet szentel Brazíliának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

    A tárcavezető Eduardo Bolsonaróval, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Brazíliában jelentős politikai változások történtek az elmúlt időben, és az ország rendkívül fontos szerepet tölt be a világpolitikában és a világgazdaságban. Ezért közös stratégiát fogadtak el, amelynek értelmében a gazdasági kapcsolatokban az agrártechnológiákra, a vízgazdálkodásra és az egészségiparra összpontosítanak, még szorosabbra fűzik a kutatási együttműködést, továbbá növelik az ösztöndíjak számát a brazil hallgatók számára.
    Szijjártó Péter megjegyezte: a kétoldalú kereskedelmi forgalom folyamatosan nő, az Eximbank pedig 415 millió eurós hitelkeretet nyitott, hogy a magyar cégek minél eredményesebben működhessenek együtt brazil partnereikkel.
    A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez jó alapot ad, hogy a két ország vezetése fontos politikai és stratégiai kérdésekben hasonló álláspontot képvisel - mondta a miniszter, hozzátéve: ilyen kérdés a migráció; Brazília és Magyarország nemmel szavazott a globális migrációs csomagra, és a két ország fenntartja magának a jogot, hogy maga dönthesse el, kit enged be a területére. Mindkét ország fontosnak tartja a keresztény értékek képviseletét, továbbá a nemzeti érdeket tekintik elsőszámú szempontnak a külpolitikai döntések meghozatalakor - jelezte. 
    Azt mondta: Magyarország mozgásterét is jelentősen növeli, ha vannak fontos kérdésekben hasonló álláspontot képviselő országok, és jelenleg ilyen meghatározó kérdés a migráció, a keresztény értékek védelme, valamint a nemzeti érdek első helyre sorolása. 
    A külügyminiszter kitért arra: a kétoldalú együttműködésnek jó alapot adnak az emberek közötti kapcsolatok. Jelenleg évente 250 ösztöndíjat adnak brazil hallgatóknak, és úgy döntöttek, tervet készítenek a magyar bencések vezette brazíliai magyar iskola fenntartására, hiszen jelentős magyar közösség él Brazíliában.
    Eduardo Bolsonaro arról beszélt, hogy országában valóban fontos változások történtek, ezért most új partnereket keresnek. Megköszönte Magyarországnak a Brazíliának nyújtott támogatást, az ösztöndíjakat, a gazdasági együttműködést, valamint azt, hogy az ország nyitott Latin-Amerika felé. Megjegyezte: Brazíliában ugyancsak nem fogadják szívesen Soros György befolyásgyakorlását.