Emma napja van. | 2024.04.19

Kínai Nagydíj - Bottas nyerte az időmérőt

2019-04-13 13:13:00

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

    Az összetettben élen álló 29 éves versenyzőnek ez az idei első, egyben pályafutása hetedik pole pozíciója, Sanghajban most először startolhat az élről.
    Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton indulhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé (Ferrari) lesz. Vettel csapattársa, a monacói Charles Leclerc negyedik lett, így a rajtrács második sorából a két Ferrari startol. 
    Érdekesség, hogy a harmadik sort a két Red Bull, a negyediket a két Renault, az ötödiket pedig a két Haas foglalhatja el.
    A thaiföldi Alexander Albon autója a harmadik szabadedzésen, két órával az időmérő előtt a célegyenesre vezető kanyarban megcsúszott és a falnak csapódott. A Toro Rosso annyira összetört, hogy Albon nem tudott részt venni az időmérőn, ezért az utolsó helyről lesz kénytelen rajtolni.
    Az 56 körös Kínai Nagydíjat, a Forma-1 történetének ezredik futamát vasárnap 8.10 órától rendezik meg.

    A rajtsorrend:
    --------------------------
    1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Red Bull)
    4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Nico Hülkenberg (német, Renault)
    5. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)
    6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
    7. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
    8. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
    9. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)
    10. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)