Csongor napja van. | 2024.04.16

Az adófizetők idén is forintmilliárdokról dönthetnek

2019-04-05 12:30:00

Bár még csak három hét telt el azóta, hogy az adófizetők az interneten megnézhetik az adóbevallási tervezetet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készített nekik, már közel egymillióan rákattintottak a nyomtatványra, több mint ötszázezren pedig véglegesítették a bevallást - mondta el a Magyar Nemzet pénteki számában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

    Kiemelte azt is, hogy az adószázalékok felajánlásával az adófizetők tízmilliárdos nagyságrendű összeghez juttathatják a civil és az egyházi élet szereplőit. A civilek kapcsán az államtitkár azt említette meg, hogy idén nagyjából harmincezer ilyen szervezetnek ajánlhatnak fel pénzt az arra jogosultak. A választás megkönnyítéséért a szóba jöhető szervezetek listáját az adóhivatal közzétette a honlapján.
    Izer Norbert elmondta, noha messze van még a május 20-i határidő, de sokan már elrendezték az egy százalékok sorsát. Hozzátette: az adóhivatal idén több mint 5,5 millió embernek készített szja-bevallási tervezetet, a magánszemélyek a dokumentumokat március 14-e óta nézhetik meg az interneten. Az elmúlt három hétben másfél millió alkalommal látogatták meg az adófizetők a NAV bevalláskitöltő oldalát, s majdnem egymillióan rá is kattintottak a nekik készült dokumentumra. Közülük közel 390 ezren mindenféle módosítás nélkül el is fogadták a tervezetet, további 120 ezren pedig kiegészítették a nyomtatványt - olyan adatokat, jövedelmet tüntettek fel, amelyekről az adóhivatalnak nem volt tudomása. 
    "Az adófizetők nagyjából tíz százaléka tehát az első három hétben az internetes bevallás lehetőségével élve letudta adóbevallási teendőit" - mondta az államtitkár, hozzátéve: az érintettek fele, több mint negyedmillió ember az egy százalékokról is rendelkezett már.