Emma napja van. | 2024.04.19

Eddigi legsikeresebb évét zárta a Hunguest Hotels

2019-04-04 10:20:00

Eredményes évet zárt tavaly a Hunguest Hotels Zrt., az előző évinek több mint a másfélszeresére nőtt az árbevétel, miközben az év végére a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotelből 22 saját üzemeltetésbe, illetve tulajdonba került - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

    A lapnak Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója    kiemelte: az előző évhez képest több mint 62 százalékos növekedéssel tavaly 23,676 milliárd forint volt a Hunguest Hotels Zrt. nettó értékesítési árbevétele, mely után 3,4 milliárd forint adózott eredmény született - ez 86 százalékkal magasabb a 2017-esnél. A saját üzemeltetési körbe tartozó szállodák pedig tavaly közel 55 százalékkal, 5,180-ról 8,011 milliárd forintra bővítették bruttó üzemeltetési eredményüket. 
     A megnövekedett forgalomnak köszönhetően a saját tulajdonú hotelek szobakihasználtsága másfél-két százalékpont fölötti bővüléssel csaknem 70 százalékra nőtt az előző év során, vagyis a szállodalánc piacvezető szerepe stabilan erősödött. A jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellness üdülések piacán erős kínálattal rendelkező Hunguestnél a vendégek közel kétharmadát a magyar családok adják, akiknek a készpénzes és Szép-kártyás költése is emelkedett tavaly.
    "Jók a kilátások 2019-ben is, a húsvéti ünnepekre például már telt házas foglalásokat jegyzünk" - tette hozzá. 
    "Nagyon várjuk az új digitális Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) nyári indulását, amelytől azt reméljük, hogy rövid időn belül jelentősen hozzájárul az ágazat fehérítéséhez, ezáltal a versenyképességünk javulásához" - jegyezte meg.  Hozzátette, a fekete- és a szürkegazdaságban alkalmazott munkavállalókat vissza kell terelni a tisztességes munkaadók irányába, ebben az NTAK nagy segítség lesz. Ezzel együtt a cégek versenyképességének új lendületet adhat jövőre a szállodaiparban régóta várt áfacsökkentés az európai viszonylatban is magas, jelenlegi 18 százalékról a kedvezményes, egykulcsos körbe, amelyet jelzése szerint a kormány fontolóra vesz az új digitális adatszolgáltatás életbelépését követően.
    Emlékeztetett, januárban átvették a Saliris és a Lifestyle hotel üzemeltetését, júliusban pedig a szegedi Forrás szálló és az akvapark üzemeltetése került a társasághoz. Emellett két heiligenbluti és egy montenegrói szálloda működtetése is a Hunguest feladata lett az év során. Novemberre a Konzum-csoporthoz került a legnagyobb balatoni kempingüzemeltető vállalat, a Balatontourist is a BLT Group Zrt. megvásárlásával. A tavalyi szezonban tíz balatoni kempinget és egy vendégházat üzemeltető cég bekerülésével a legnagyobb magyarországi szállásadó vállalatot alapozták meg - mondta.     
    A Balatontourist kapcsán megjegyezte: a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban lévő kempingek üzemeltetésének átvétele a vendégeknek nem jelent majd feltűnő változást. A társaságnál a jövőben arra törekednek, hogy hatékonyan kihasználják a patinás magyar turisztikai márkák közötti szinergiákat.
    Kitért rá: az egykor alapvetően munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből álló szállodaláncnál folytatódnak az átalakulások. Néhány héten belül a céget birtokló Konzum Nyrt. beolvad az Opus Global Nyrt.- be, ami azzal jár, hogy a Hunguest Hotels tulajdonjoga közvetlenül az Opushoz kerül.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó