Emma napja van. | 2024.04.19

Több mint kétezer fiatal vehet részt idén honvédelmi táborokban

2019-04-02 08:15:00

A Magyar Honvédség ezen a nyáron is várja táboraiba a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

    Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt.
    A június közepétől tematikusan megszervezett, többségében ötnapos táborokban például lovas, túlélő és önvédelmi foglalkozásokat kínálnak, valamint a légierő munkájával és a hagyományőrzéssel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Nemcsak az általuk választott témakörökbe nyerhetnek betekintést, hanem például testnevelési, tereptani képességeket és ismereteket is elsajátíthatnak, amelyeket a mindennapi életükben is hasznosíthatnak. 
    A turnusokban részt vevő 12-18 éves fiatalok a Magyar Honvédség alakulatainál ismerkedhetnek meg a haditechnikával, a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverekkel, légi járművekkel - írta a HM, hozzátéve: a bentlakásos táborokat mindenhol tapasztalt katonák vezetik. 
    A programsorozatnak az is célja, hogy felhívják a pályaválasztás előtt állók figyelmét "az életpályamodellel biztosított katonai hivatás lehetőségeire" - olvasható a közleményben.
    További információk a táborok regisztrációs felületén, a https://honvedelmitabor.hu/ oldalon találhatók.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó