Emma napja van. | 2024.04.19

Első világháborús emlékhelyeket újítanak fel Miskolcon

2019-03-29 15:40:00

Miskolc több mint 200 millió forintot nyert el a Honvédelmi Minisztérium pályázatán első világháborús temetők, katonasírok rendbetételére, felújítására, az úgynevezett koleratemetőben megszépült sírokat, az egykori kápolna megújult homlokzatát csütörtökön adták át.

    Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a megemlékezésen Albert Schweitzer sorait idézve azt mondta: a hadisírok a béke követei.
    A világháború óriási pusztítást, fizikai és lelki sérüléseket okozott. Ezek a sírok felhívják a figyelmet arra, hogy a béke "milyen nagy érték, és megóvása az egyik legfontosabb feladatunk" - fogalmazott, hozzátéve: ez a sírkert mementó európai történelmünkre, háborús múltunk eseményeire, az utókornak pedig feladata és kötelessége őrizni a háborúban elhunytak emlékét.
    Miskolcon négy temetőben mintegy hétezer katona nyugszik, akik az első világháború éveiben vesztették életüket. A koleratemetőt a környéken élők nevezték el így, mivel ez a járványos betegség sok áldozatot szedett a katonák között; ők nyugszanak itt, több mint kilencszázan.
    A temetőnek külön kápolnája volt, amelyet 1915. november 2-án szenteltek fel.
    A Miskolci Városszépítő Egyesület 1992 óta minden évben megemlékezést és koszorúzást rendez, 2015 novemberében a világháborús centenárium alkalmából emléktáblát avatott a városi önkormányzat, a Miskolci Városszépítő Egyesület és a Magyar Történelmi Nemzetőrök Szövetsége az egykori kórházi kápolna romjainál.
    Befejeződött a kápolna még meglévő bejáratának felújítása, a kápolna közepén lévő alapzat letisztítása, ahová egy oltár került, tetején egy könyvvel, elé pedig jelképesen egy üres koporsó és egy láda, amely a feltámadás reményét szimbolizálja. Felújítottak, cseréltek, pótoltak több száz párnakövet is.
    A temetőben a legnagyobb pusztítást a Sajó 1974-es áradása okozta.
    Az első világháborús miskolci katonatemetők felújításával is fenn kívánják tartani a társadalmi emlékezetet, hozzájárulva a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez - mondta Németh Szilárd.
    Az államtitkár szólt arról is, hogy a sírkertekben 3491 hadisírt és öt emlékművet újítottak, illetve újítanak meg. A sírok többségében magyar katonák nyugszanak, de más nemzetek katonáit, oroszokat, szerbeket, lengyeleket, románokat, osztrákokat is örök nyugalomra helyeztek itt, sok ismeretlen katona mellett.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó