Gedeon napja van. | 2024.03.28

Tavaly jelentősen csökkent a két éven túli bírósági ügyek száma Fejérben

2019-03-24 09:34:00

A Fejér megyei bíróságok 2018-ban kiemelt figyelmet szenteltek a két éven túli ügyek számának csökkentésére: a Székesfehérvári Törvényszéken az összesen folyamatban maradt 3879 peres ügy hét százaléka két éven túli, a járásbíróságokon tavaly a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma büntető ügyszakban 36,5 százalékkal, polgári ügyszakban 10,8 százalékkal csökkent.

    Turcsánné Molnár Katalinnak, a Székesfehérvári Törvényszék elnökének az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a törvényszéken a másodfokú polgári, gazdasági és munkaügyi ügyszakban az éven túli perek száma csökkent, a másodfokú ügyek egy éven belül befejezésre kerültek.
    A peres és nemperes ügyekben együttesen 46 655-ot fejeztek be a Fejér megyei bíróságok. 2018-ban a bíróságokra összesen 8537 peres ügy érkezett, és ennél jóval többet, 10 031-et befejeztek.
    Az összes befejezett peres ügy 82 százaléka első fokon egy éven, másodfokon hat hónapon belül befejeződött, ami emelkedés az előző évihez képest. A büntetőügyek 82,3 százaléka, míg a civilisztikai ügyek 91 százaléka első fokon jogerőre emelkedett.
    A 2019-es tervek között szerepel az elhúzódó ügyek számának további csökkentése minden ügyszakban, valamint az év végén elindult tárgyalótermi távmeghallgató rendszer bővítése a székesfehérvári, bicskei, dunaújvárosi járásbíróságon.
    A Székesfehérvári Törvényszéken harmincegy, a járásbíróságokon ötvenegy, míg a közigazgatási és munkaügyi bíróságon négy bíró teljesít szolgálatot - olvasható a közleményben.