Auguszta napja van. | 2024.03.29

Abramowitz: külső és belső támadás alatt áll a nyugati civilizáció

2019-03-23 11:09:00

A nyugati civilizációt egyszerre kell megvédeni a külső fizikai és a belső kulturális támadások elől - mondta Kenneth Abramowitz, az egészségügyi szektorban érdekelt NGN Capital társalapítója, a SafeTheWest.com honlap létrehozója pénteken, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján felszólalva.    

    Az amerikai Republikánus Párt egyik legnagyobb adományozója előadásában kifejtette, a nyugati számít a valaha volt legsikeresebb civilizációnak, amely az alkotmány, vagyis a világi törvény kötelező uralmán és a választható keresztény hit együttesén alapul.
    Hangsúlyozta, a világ lakosságának kétharmada azonban nem e szerint, hanem valamilyen hamis narratíva alapján éli életét. Ide sorolta a kommunistákat, akik "Istent a kormánnyal váltották fel"; a globalistákat, akik szerinte olyan intézményekkel döntenének az emberek feje felett, mint az ENSZ és az EU; a világ elől teljesen elzárkózó izolacionistákat; valamint az iszlám vallást politikai mozgalommá alakítókat. 
    Kenneth Abramowitz szerint a kérdés valójában az, hogy ezek közül a narratívák közül végül melyik kerül ki győztesként. 
    Kiemelte, Európának fennmaradása érdekében sokkal több pénzt kell befektetnie fizikai védelmébe, valamint el kell érnie, hogy több gyermek szülessen területén, továbbá erősítenie kell a kapitalizmust. Úgy fogalmazott, Kelet-Európának kell megjavítania a Nyugatot, vagy ki kell lépnie az Európai Unióból, mert az bukásra van ítélve.