Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hét szerbiai férfit ítéltek el terrorizmus miatt

2019-03-22 16:18:37

Hét szerbiai férfit ítélt összesen 67 év letöltendő börtönbüntetésre a belgrádi fellebbviteli bíróság terrorizmus és az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez való csatlakozás, illetve toborzás miatt.

    A fellebbviteli bíróság ezzel megerősítette az elsőfokú bíróság tavaly áprilisi ítéletét. 
    Három férfit távollétében ítéltek el, mert szökésben vannak, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellenük. 
    Az elítélteket egyebek mellett azzal vádolták, hogy a térségben és Nyugat-Európában lakó támogatóiktól pénzt gyűjtöttek, hogy fedezzék a toborzottak útiköltségeit. Az ügyészség szerint legalább 24 szerb állampolgár utazását szervezték így meg. 
    Szerbiából főként az ország nyugati, Boszniával határos részéről, a Szandzsákból indultak útnak muszlim férfiak, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak a szíriai és iraki harcokban. 
    Szerbia 2015-ben fogadta el a törvényt, amely tiltja a részvételt a külföldi harci cselekményekben. A törvényszegők akár tízévi börtönbüntetésre is ítélhetők.