Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szlovák elnökválasztás - Megkezdődött a szavazás

2019-03-16 10:19:00

Szlovákiában országszerte csaknem 5940 választóhelyiség nyílt meg szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének ötödik közvetlen államfőválasztása.

    A választóhelyiségek reggel héttől, este tízig tartanak nyitva, a voksoláson 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár vehet részt, köztük a különösen súlyos bűncselekmények elkövetőinek kivételével, az elítéltek is.
    A szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező szlovák állampolgárok személyazonossági igazolványuk bemutatása alapján a külföldön élők pedig útlevelük, illetve a külföldi lakhelyüket igazoló okmány bemutatásával. A parlamenti választásoktól, amely során levélben is lehet szavazni, eltérően az államfőválasztáson csak az ország területén lévő választóhelyiségekben lehet voksolni.
    A 2019-es szlovák államfő választáson eredetileg 15 jelölt indult, de mivel ketten később visszaléptek, a szombati voksoláson 13 jelöltre lehet érvényes szavazatot leadni. A szlovák szabályozás szerint az új államfő első körben való megválasztásához a leadott és érvényes voksok több mint felének megszerzésére van szükség, egyéb esetben második körre kerül sor. A második körbe, amelyet március 30-ra tűztek ki - az két jelölt jut, akik az első fordulóban a legjobb eredményt érték el. Az államfőválasztás második körében már egyszerű többség is elég a győzelemhez. Az eddigi közvetlen szlovák elnökválasztásokon még nem volt példa arra, hogy már a választás első körében új államfőt válasszanak, s a felmérések ezt most sem valószínűsítik.
    Az államfőjelöltek közül a felmérések egybehangzó állításai szerint négy jelölt támogatottsága haladja meg stabilan az öt százalékot, közülük - megfigyelői vélemények szerint - háromnak lehet valós esélye arra, hogy szombaton a második fordulóba küzdje magát. A választópolgárok az államfőválasztáson való részvétele Szlovákiában rendszerint nem kimagasló arányú, az utóbbi három alkalommal 40 és 50 százalék között alakult, s a második körben mindig némileg magasabb volt.
    A csütörtökön reggel életbe lépett kampánycsend értelmében voksolás idején részvételi részeredményeket sem lehet nyilvánosságra hozni, valamint exit poll felmérések sem készülnek. A választás első részeredményeit a szavazóhelyiségek bezárását követően egy órával, este tizenegy körül hozzák nyilvánosságra, a nem hivatalos végeredmények vasárnap hajnalban a hivatalos végeredmény vasárnap délután várható.