Gedeon napja van. | 2024.03.28

„Törvényesen” tették földönfutóvá a kazincbarcikai idős, szívbeteg asszonyt, akinek még mindig nincs hol lakni

2019-02-28 12:15:00

Korábban beszámoltunk arról, hogy Horvát Józsefnét 681 ezer forintos lakbérhátraléka miatt, a Kazincbarcikai Önkormányzat Barcikaszolg Kft.-je, tavaly október 18-án végrehajtó közreműködésével kilakoltatott. Horvátné 33 évig lakott az Építők úti önkormányzati tulajdonú ingatlanban. A szívműtéten átesett idős nő elmondása szerint, a 681 ezer forintos lakbérhátralék a betegsége alatt, viszonylag rövid idő alatt halmozódott fel.

A fiát egy szál ruhában tették az utcára, az édesanyja szívgyógyszerei ott maradtak a lakásban

Tavaly ősszel a Barcikaszolg Kft. a kilakoltatási moratórium előtt utcára tette Horvátékat.
- Október 18-án a fiam volt otthon, amikor becsengettek hozzánk. A Barcikaszolg Kft. munkatársa azt mondta az ajtót nyitó fiamnak, hogy zárat fognak cserélni az ajtón. Megtörtént a zárcsere, majd felszólították a fiamat, hogy szedjen össze néhány személyes holmit, és hagyja el a lakást. Aznap már nem mehettünk be a lakásba. Számtalan személyes dolgunk maradt ott, többek között a leletek, a nélkülözhetetlen szívgyógyszerek. Ugyanis két éve a szívemmel műtöttek, és a betegségem is hozzájárult a hátralék felhalmozódásához – mondta a megtört asszony.

Módszeresen összetörték a bútorait, személyes dolgait és kidobták a szeméttelepre

A kilakoltatott asszony nem tudta elszállítani bútorait, ruháit, használati tárgyait, mert nem volt hová, ezért januárban a lakás kiürítésekor mindent módszeresen összetörve kiszállítottak a szeméttelepre. A kiürítéssel megbízott cég emberei összezúzták a sarok ülőgarnitúrát, a szekrénysort, a hűtőgépet, a fagyasztóládát, a Samsung automata mosógépet, a laptopot, a tabletet, a tányérokat, a pohárkészleteket, és minden használati tárgyat. Kukába került a Horvát család minden iratanyaga, emléke, ruhái, Horvátné orvosi papírjai, szívgyógyszerei. A lakáskiürítés és az ingóságok megsemmisítése a végrehajtó jóváhagyásával történt meg, vagyis látszatra, törvényesen tették földönfutóvá a hajléktalanná váló, szívbeteg nőt.

Érdekes végrehajtói eljárás az ingóságok megsemmisítése akkor, amikor Horvátnénak tartozása van. Nehéz elképzelni, hogy a szemétdombra került tárgyak nem képviseltek értéket, többek között a laptop, a tablet, az automata mosógép, a fagyasztóláda stb, ugyanis ezeknek az értékesítéséből befolyó összeg csökkenthette volna a lakbértartozást. A megalázott és földönfutóvá tett nőnek azt mondta a végrehajtó-helyettes, mondjon köszönetet a Barcikaszolg Kft.-nek, hogy idáig is őrizte Horvátné ingóságát.

A megdöbbentő történetben lépten-nyomon tetten érhető a közöny, a cinikusság, a hatalmi arrogancia. Joggal kérdezik a kazincbarcikai polgárok, hogy hol van ilyenkor az önkormányzat? A milliárdokban úszó, a pénzét már nem tudja mire költeni városban nem akadt volna egy üres raktárhelyiség, ahová a szívbeteg Horvátné vagyonkáját elhelyezik?

Ez lenne ma Magyarországon az igazságszolgáltatás egy „baloldalinak” mondott városban?

Biztos tudnak rá magyarázatot adni olyanok, akik elítélőleg beszélnek Horvátnéról, de Ők azok, akik hosszú évek óta, busás jövedelmet kapnak, éppen Kazincbarcikától, attól a várostól, amely Horváthné Marikának az egészségügyben, évtizedeken át végzett munkájából is profitált.

Ilyen a balodali mentalitás. Nagy, megfoghatatlan ügyek, víziók, de már az egyénnel, és problémájával nem tud mit kezdeni. Pedig körbe kellene nézni a balliberálisok idealizálta „bezzegnyugaton”, mondjuk Dániában, Svédországban, vagy csak Ausztriában, ahol elképzelhetetlen lenne, hogy így tönkretegyenek egy idős, beteg embert!

Kérdéseket szerettünk volna feltenni a végrehajtó irodájának, kértünk egy e-mailes elérhetőséget, de a telefonos kisasszony, aki készségesen adott egyet azt mondta, ezen az elektronikus postafiókon kizárólag csak elektronikus aláírással ellátott e-maileket fogadnak. Mivel nincs elektronikus aláírásunk, így a kérdéseket az mbkv@mbvk.hu e-mail címre küldjük el.

Remélhetőleg írásunkat olvasni fogják a kazincbarcikai képviselő-testület tagjai is, és nagyon fontos dolgaik mellett végre, az üres ígérgetések helyett, foglalkozni fognak a kazincbarcikai polgárok, többek között az idős szívbeteg nő, számára megoldhatatlannak tűnő ügyével, és kivizsgálják a botrányos kilakoltatási ügyet.

Molnár Zoltán önkormányzati-képviselőnek, Gyurcsány kazincbarcikai helytartójának, tüntetésügyi biztosának, ellenállhatatlan ingert kellene éreznie, hogy Horvátné Marika mellett, síppal – dobbal vonulós tüntetést szervezzen. Mert Molnár elvtárs az az igazi ügy, amikor tényleg bajba jutott, kilátástalan helyzetbe került ember mellett állunk ki, nem pedig egy országot tönkretevő, az 56' forradalom hóhérának villájában lakó, milliárdos senkik mellett sikoltoznak.

Lesznek olyanok, akik támadni fogják Horvátnét, azoknak azt üzenjük, hogy könnyű a hatalmasságok mellé állni, de felemelőbb, és nehezebb egy elesett emberen segíteni, pont miattuk.

Kérdéseinket elküldjük Kazincbarcika Önkormányzatának, a Magyar Bírósági Végrehajtó Karnak, a Barcikaszolg Kft.-nek. Amint megkapjuk válaszukat, frissíteni fogjuk írásunkat.