Gedeon napja van. | 2024.03.28

Fülöp Attila: otthoni segítő szolgáltatást biztosító szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány

2019-02-22 10:50:00

Fogyatékkal élő családtagjukat otthon gondozókat segítő szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

    Fülöp Attila közölte: a fogyatékos embereket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos kísérés és ellátás (Fecske) elnevezésű szolgáltatást nyújtó civil és egyházi szervezetek március 11-ig jelentkezhetnek a támogatásra.
    Jelenleg az ország 10 megyéjében 15 szervezet végez ilyen szolgáltatást, tavaly mintegy hatezer alkalommal segítettek 300-400 családnak, de szeretnék, ha bővülne ez a kör - tette hozzá az államtitkár.
    Elmondta, a szolgáltatás lényege, hogy szakképzett segítők néhány órára felváltják a szülőket és helyettük foglalkoznak a fogyatékkal élő gyerekkel vagy fiatallal.     Az államtitkár hangsúlyozta: 2010 óta a kormány célja, hogy a családok helyzetét erősítse és a gyereknevelést támogassa, és ezen belül kiemelten kezelik azoknak a helyzetét, akik fogyatékossággal élő gyereket nevelnek. 
        Ezért is emelték meg 2019-ben az ápolási díjat, amelyre még soha nem szántak ekkora összeget - fűzte hozzá Fülöp Attila.