Tivadar napja van. | 2024.04.20

Füst, avagy a színház elfoglalása - Ősbemutató a Figura Stúdió Színházban

2019-02-16 13:50:00

Ősbemutatót tartanak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban: a Füst, avagy a színház elfoglalása című produkciót Hudi László rendezésében szombat este láthatja először a közönség.

    Az előadás, amely közös produkció a budapesti Artus Kortárs Művészeti Stúdióval, a bemutatót követően vasárnap és március 2-án, szombaton is látható - olvasható a Figura Stúdió Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
    "Mi marad a színházból ha a jól bejáratott, megszokott normákat leválasztjuk róla? Ha a színpad és a nézőtér összemosódik, a szerző eltűnik, a színész pedig a nagybetűs közönség helyett a jelenlévő egyénekkel kezd el kommunikálni színházi rendszerekről, manipulációról?" - teszik fel a kérdést az alkotók.
    Úgy tartják, hogy halálunk pillanatában 21 grammal csökken a testtömegünk, egyes feltételezések szerint ez a 21 gramm a lelkünk súlya. Hogyan lehet a klasszikus drámák 21 grammját összefoglalni pár perces jelentekben? A Füst, avagy a színház elfoglalása ezeket és az ezekhez hasonló kérdéseket járja körül. Műélvezés helyett közös gondolkodást kínál a nézőknek és a játszóknak egyaránt - áll a darab ismertetőjében.
    Az előadásban Bartha Boróka, Boros Mária, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard, Kolozsi Borsos Gábor, Máthé Annamária, Mosu Norbert-László, Szilágyi Míra, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér játszik. A rendező alkotótársa Goda Gábor.
    A produkció a Bethlen Gábor Alap (BGA) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósul meg.