Emma napja van. | 2024.04.19

Az amerikai törvényhozásban "elvi megállapodást" kötöttek a kormány finanszírozásáról

2019-02-12 09:56:00

Miközben Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a texasi El Pasóban kampányolt a mexikói határon megépítendő fal mellett, Washingtonban a törvényhozás két pártja "elvi megállapodásra" jutott a kormányzati munka finanszírozásáról, és kevesebb mint 1,4 milliárd dollár megszavazásáról a határbiztonság erősítésére.

    A megállapodás részletei nem ismeretesek, hétfőn késő este csupán annyi került nyilvánosságra, hogy a részleges kormányzati leállás elkerülése érdekében sikerült egyezségre jutni.
    Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint azonban a megállapodás értelmében a demokraták csak 1,37 milliárd dollárt szavaznának meg a határbiztonság erősítésére, szemben a Donald Trump által kért 5,7 milliárdos összeggel.
    Richard Shelby alabamai republikánus szenátor hétfőn este újságíróknak úgy fogalmazott: "elvi megállapodást kötöttünk arról, hogy szeptember 30-ig a kongresszus finanszírozza a határ biztonságát növelő programokat". Maga a politikus is "kísérleti megállapodásnak" nevezte az egyezséget, amelyről kijelentette, hogy részleteit még a héten kidolgozzák.
    A megállapodásra február 15-ig van idő, ha ugyanis addig nem sikerül tető alá hozni, akkor az elnök ismét részleges kormányzati leállást jelent be, sőt - mint azt kabinetfőnöke és a Fehér Ház gazdasági igazgatója, Mick Mulvaney egy vasárnapi televíziós interjúban ismét kilátásba helyezte - az elnök rendkívüli állapotot hirdethet ki, hogy a kongresszus megkerülésével biztosítsa a megígért határfal felépítéséhez szükséges pénzt.
    A törvényhozók hétfő esti bejelentése egyáltalán nem említi a falépítést, noha Donald Trump ragaszkodik hozzá. Egy neve elhallgatását kérő kongresszusi munkatárs azonban amerikai újságíróknak azt mondta: az 1,37 milliárd dollárt nem biztonsági eszközökre szánják, hanem egy kerítés építésére.
    Donald Trump egyelőre nem reagált az "elvi megállapodás" létrejöttének hírére, de az El Pasóban tartott nagygyűlésen azt hangsúlyozta, hogy csakis a fal képes megvédeni az amerikaiakat az illegális bevándorlókkal együtt érkező erőszakos bűnözőktől, kábítószer-kereskedőktől és a migránskaravánoktól.
    Egyes amerikai médiumok szerint El Pasóban egyáltalán nem okoz súlyos gondokat az illegális bevándorlás, a város bűnözési statisztikája sokkal jobb az országos átlagnál, és a hatóságok adatai szerint a Mexikó felől érkező kábítószert a gyenge vámellenőrzés miatt a térség határátkelőin keresztül csempészik be az Egyesült Államokba, nem a "zöld határon át". Az elnök által ígért határkerítés megépítése ezért aligha segít ezen a problémán.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó