Emma napja van. | 2024.04.19

Ügyészség: három férfi megpróbált elvenni egy céget a tulajdonosától

2019-02-07 10:41:40

Egy közbeszerzési eljáráson részt vevő személyszállító cég ügyvezetőjét arra próbált rávenni három férfi, hogy adja át cégét számukra - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint az autóbuszvonalak üzemeltetésével foglalkozó cég 2013-ban közbeszerzési eljárásra jelentkezett résztvevőként egy 17 milliárd forintot meghaladó értékű ajánlattal.
    A cég ügyvezetőjét, a sértettet megkereste egy 46 éves férfi, és megkísérelte rávenni, hogy - egy ismeretlen megbízói kör részére - adja el a cégét, mert csak ebben az esetben nyerheti meg a cég a közbeszerzési eljárást. 
    A 46 éves férfi többször - egy alkalommal 47 és 57 éves társai jelenlétében - azzal fenyegette a cég vezetőjét, hogy ha nem adja el a vállalkozást, és az nem nyeri meg a közbeszerzési eljárást, akkor több milliárd forintos bevételtől esik el a cég. 
    A Fővárosi Főügyészség a három férfi ellen kényszerítés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság - nem jogerős ítéletében - a vádlottakat a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, a 46 éves férfit 8 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 1 millió 250 ezer forint pénzbüntetésre, társait pedig egymillió és 800 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.