Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fülöp Attila: a nevelőszülők példát mutatnak a társadalomnak

2019-02-05 17:15:00

A nevelőszülők példát mutatnak a társadalomnak arról, hogy egy közösségben, nemzetben mindig lesz olyan, aki segít a bajba jutottaknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden, Szekszárdon.

    Fülöp Attila a nevelőszülői hálózatot népszerűsítő, országos kampány Tolna megyei állomásán hozzátette: szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermekvédelemben olyan emberek dolgoznak, akik "közösségünknek jószolgálati nagykövetei".
    A Babits Mihály Kulturális Központban nevelőszülők, gyermekek, fiatalok előtt elmondta: toborzást is végeznek, a nevelőszülői hálózat megerősítése és utánpótlásának biztosítása érdekében. A minisztérium szeretné felhívni a figyelmet a nevelőszülői programra,  és szeretnék elérni, hogy egyre többen vállalják ezt a hivatást annak minden szépségével és nehézségével együtt - fogalmazott.
    Hangsúlyozta, a gyermekvédelemmel a jövőben is kiemelten foglalkozik a kormányzat. Utalt arra, hogy 2014-től a nevelőszülőség speciális foglalkoztatási jogviszonynak minősül, és 2020. január 1-től bevezetik a nevelőszülői gyedet, ami azt jelenti, hogy a gyermek kétéves kora alatt a nevelőszülők is jogosultak lesznek az ellátásra.
    A népszerűsítő kampány részeként minden megyében a nevelőszülők pódiumbeszélgetésen mondják el tapasztalataikat, a gyerekeknek, fiataloknak pedig Lehetetlen nincs címmel rajzpályázatot hirdettek, amelyen országszerte háromezren vettek részt. "Minden szakmai konferenciánál többet ér, ha valaki végignézi ezeket a rajzokat" - jegyezte meg a politikus.
    Fülöp Attila az MTI-nek elmondta: jelenleg 23 ezer állami gondoskodás alatt lévő gyermekből 15 ezren vannak nevelőszülőknél, azt szeretnék, ha minden gyermek, akinek esetében az lehetséges, családi közösségben nőhessen fel. A szocializáció szempontjából is fontos, hogy a gyermek megtalálja azt a bizalmi köteléket, amelyet elvesztett - fogalmazott.