Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári: több mint 240 ezren vették igénybe a Nők40 programot 2011 óta 

2019-01-12 15:50:00

Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.

    Rétvári Bence kifejtette, a Nők40 program a kormány azon alapértékét tükrözi, hogy a legnagyobb mértékben azokat kívánják támogatni, akik munkát is vállalnak és gyermeket is nevelnek. Ez a program sokkal inkább családtámogatási intézkedés, mintsem nyugdíjpolitikai lépés, mivel a családoknak segít abban, hogy például a nagymama részt vállalhasson az unokák nevelésében - hangsúlyozta az államtitkár.
    Kiemelte, a Nők40-el a kabinet elismeri azt is, hogy a nőknek a gyermekvállalás fokozott fizikai igénybevételt is jelent amellett, hogy a férfiak is a vállukon viselik a család fenntartásának, a gyermekek nevelésének terhét.
    Az Emmi államtitkára emlékeztetett, a nők idén kilencedik éve igényelhetik ezt a kedvezményt, amelynek bevezetéssel a kormány egyrészt egy korábbi választási ígéretét teljesítette, másrészt pedig ezzel is ki kívánta fejezni a nők, az édesanyák iránti megbecsülését.
    A program választási lehetőséget teremt a nőknek: 40 év munkaviszony, illetve gyermekneveléssel eltöltött idő után tovább kívánnak-e dolgozni, vagy nyugdíjba vonulnak, ezzel is segítve akár az unokák nevelését - mondta Rétvári Bence.
    Hangsúlyozta, évente 30 ezer nő, édesanya választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíjmegállapítás mintegy hatodában igénylik ezt a kedvezményt. Úgy fogalmazott, a nők, az édesanyák ebben is csak a kormánypártokra számíthattak, mivel az ellenzéki pártok a parlamentben nem támogatták ezt a javaslatot. 
    Rétvári Bence szólt arról is a Nők40 programban résztvevők teljes mértékű nyugdíjat kapnak, amit az öregségi nyugdíjjal megegyező módon számítanak ki. A kedvezményt igénybe vevők átlagosan az öregségi korhatárnál 4,5 évvel korábban léphetnek nyugdíjba - fűzte hozzá.  
    Az államtitkár ismertette, a 40 év munkaviszonyba - négy gyermekig - 8 év gyermekneveléssel eltöltött idő vehető figyelembe, az ötödik gyermektől pedig további egy-egy év írható jóvá. Súlyos fogyatékkal élő gyermek gondozása esetén 10 év kedvezmény adható, sok gyermek, köztük fogyatékkal élők esetében 23 év keresőtevékenységig csökkenthető a nyugdíjazás korhatára - mondta.