Gedeon napja van. | 2024.03.28

CineFest - Hildebrand István kapja az idei életműdíjat

2018-09-07 15:53:30

Hildebrand István operatőr kapja a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.

    A közlemény szerint az 1928-ban született Hildebrand István a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőre, aki az 1960-as, 70-es, 80-as évek leglátványosabb produkcióit fényképezte. Az életműdíjat szeptember 22-én, szombaton adják át az idei James CineFest záróünnepségén.
    A Balázs Béla-díjas operatőr Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként többek között olyan sokmilliós nézettségű sikerfilmeket jegyez, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, valamint A veréb is madár, a Marton Endre által rendezett Katonazene vagy Fejér Tamás cannes-i versenyfilmje, a Kertes házak utcája.
    Mint írják, Hildebrand István emellett népszerű európai tévésorozatok operatőre is volt, nevéhez fűződik a Sztrogoff Mihály, utolsó előtti munkája pedig egy korszakos remekmű, Bódy Gábor Psyché című filmje volt, amelyben káprázatos, újító szín- és trükkmegoldások egész arzenálját vonultatta fel.
    Szeptember 21-én a Magyar Filmlaborban teljes körűen restaurált vígjáték, A veréb is madár vetítésével, beszélgetéssel és Kocsis Tibor és Konecsny Emőke Jelenetek egy operatőr életéből című portréfilmjének bemutatásával idézik fel a fesztiválon Hildebrand István kivételes pályáját - olvasható a közleményben.
    A 15. Jameson CineFestet szeptember 14. és 23. között rendezik Miskolcon. A fesztivál nagyjátékfilmes versenyében tizenkilenc produkció, köztük Nemes Jeles László Napszállta című alkotása szerepel.