Gedeon napja van. | 2024.03.28

Haluskafesztivált és főzőversenyt rendeznek Vanyarcon

2018-09-05 17:15:00

Haluskafesztiválra és főzőversenyre várják az érdeklődőket a Nógrád megyei Vanyarcon szombaton; a szlovák nemzetiségi településen idén 15. alkalommal rendezik meg a népszerű szlovák ételnek szentelt fesztivált.

    Nedeliczki Teréz szervező, a Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének vezetője az MTI-nek szerdán elmondta: 2003-ban azzal a céllal indították el a fesztivált, hogy minél többen megismerjék a régió gasztronómiáját, folklórját, kézműveseit, a cserháti vidéket, és megmutassák a vanyarciak vendégszeretetét.
    Idén húsz csapat főzi majd a szlovák nemzeti ételnek számító, és hazánkban is szeretett haluskát vagy sztrapacskát. Mint Nedeliczki Teréz megjegyezte, a két étel valójában ugyanaz, alapanyaguk a reszelt krumpli, a liszt, a só és a tojás, csak Szlovákiában a sztrapacskába káposzta, a haluskába pedig brindza, vagyis juhtúró kerül.
    A rendezvényen próbálják háttérbe szorítani a műanyagok használatát, és mint a szervező elmondta, ezt leginkább a vanyarci csapatoknál tudják megvalósítani papírtányérokkal és saját kanalakkal, de a vendégeknek is megköszönik, ha csak egy kanalat vagy a vanyarci fakanalakat használják a nap során.
    Gyermekprogramok, kézműves kirakodóvásár és foglalkozások, lovaglás, valamint sétatraktorozás is kíséri a fesztivált. Pénteken rendhagyó népviseleti kiállítás nyílik Galgaguta, Bér és Vanyarc községek Nógrádikum-díjas népviseleti anyagából az evangélikus templomban.