Emma napja van. | 2024.04.19

Tavaly 120 ezer fővel csökkent Románia népessége

2018-08-29 12:36:00

Tavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége - derült ki a statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentéséből.

    Romániának 2018. január elsején 19 millió 524 ezer lakosa volt, 120,7 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenés nagyobb része a továbbra is negatív tartományban lévő természetes szaporulatnak tulajdonítható: az élve születések száma 71 ezerrel elmaradt a halálozásokéhoz képest.
    Jelentős fogyást okozott az is, hogy Románia továbbra is "emigráns" ország: tavaly több mint 53 ezerrel többen költöztek el egy évnél hosszabb időszakra onnan, mint ahányan letelepedtek.
    Az ország népességéről szóló ideiglenes jelentésében a statisztikai hivatal rámutat: Romániában tavaly is fokozódott a lakosság elöregedése: míg a 15 év alattiak aránya (15,6 százalék) állandó maradt, a 65 év felettieké enyhén (0,4 százalékkal) emelkedett (18,2 százalékra). Az úgynevezett függőségi ráta - amely azt tükrözi, hány gyerek és idős jut száz aktív (15-65 év közötti) felnőttre - 50,1-ről 50,9 százalékra nőtt.
    Románia természetes népszaporulata 25 éve, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt.
    Az ENSZ egyik előrejelzése 2050-re 14,5 milliós lakosságot jósolt Romániának, amennyiben nem változik a népességet befolyásoló főbb mutatók alakulása.
    A demográfiai adatokat kedvezőtlenül befolyásolja, hogy több mint 4 millió román állampolgár él külföldön, akiknek zöme az aktív lakossághoz tartozik, vagyis közöttük sokan vannak olyanok, akik a gyermekvállalás szempontjából fontos 25-45 év közötti korosztályhoz tartoznak.