Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nagy István: a szövetkezeti együttműködés jobb piaci lehetőségekhez juttathatja a méhészeket

2018-08-26 13:16:00

A szövetkezeti formában megvalósuló együttműködés előnyeit, lehetőségeit méltatta Nagy István agrárminiszter a  Méhészeti Szövetkezet alakuló ülésén vasárnap, Domonyvölgyben.

    Magyarországon 1 200 000 méhcsalád van és 20 000 méhész tevékenykedik, akik a szövetkezeti együttműködéssel nagyobb mennyiséggel tudnak megjelenni a piacon, és magasabb árat alkudhatnak ki - mondta Nagy István. 
    Szavai szerint Magyarország a mostanihoz hasonló összefogással piacbefolyásoló tényező is lehet a mézpiacon, hiszen az itteni méhészek állítják elő a világ akácméztermelésének 80 százalékát. "A kérdés az, hogy össze tudunk-e fogni 20 ezren" - fűzte hozzá.     Nagy István hangsúlyozta, a  problémákra csak az összefogás,  az egységes értékesítés és egységes beszerzés jelenthet megoldást. Kitért arra is, hogy kampányokkal már az óvodás kortól ösztönözni kell a méz fogyasztását, és el kell érni az egy főre jutó két kilogrammos éves mézfogyasztást. A magyar méz kiváló, GMO és antibiotikum mentes termék - hangsúlyozta.
    Az idei méhpusztulásokról az MTI kérdésére elmondta, zajlik a mintagyűjtés és folytatódnak a laboratóriumi vizsgálatok, de még a kiváltó okot nem sikerült megtalálni. A méhészek a napraforgónál a neonikotinoid típusú hatóanyagot tartalmazó csávázószerek használatára gyanakszanak, ám 2018-ban, a vetési időszakra, ilyen vegyszerek használatára egyetlen engedélyt sem adott ki a minisztérium - ismertette. Ezt a vegyszert már 10 éve használja a mezőgazdaság, de eddig soha sem okozott problémát, ezért több lehetséges okot is vizsgálnak, mert feltételezhetően több tényező együttesen vezethetett a méhpusztuláshoz - tette hozzá.