Gedeon napja van. | 2024.03.28

Megújult a visegrádi Kaán Károly-forrás környéke

2018-08-07 14:55:00

A Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai megújították a Visegrádról megközelíthető Kaán Károly-forrás környezetét - közölte a társaság kedden az MTI-vel.

    Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint eltávolították a korában lerakott gumiszőnyegeket, majd kőzúzalékkal burkolták a forrás környékét és a víznyerő helyre vezető utakat, így száraz lábbal is megközelíthető a nyáros is bővízű forrás.
    A munkálatok során felújították a tűzrakóhelyet, kicserélték a korlát egy szakaszát, valamint újrafestették a padokat. A forrást évente több tízezer ember keresi fel Visegrád vagy Pilisszentlászló felől, illetve a Spartacus-ösvényen túrázva. A kiépített környezetnek köszönhetően akár egész napos programot is érdemes ide szervezni.
    A Kaán-forrás vízkifolyását 1938-ban építették ki, majd 1975-ben felújították. A forrás vize csekély ásványi anyag tartalmú, kissé kemény, alacsony nátrium-tartalmú, ivási célra megfelelő víz, az egyik legjobb ízű a Dunakanyarban.
    A névadó Kaán Károly erdőmérnök teremtette meg a hazai természetvédelem alapjait, ő indította el az első világháborús veszteségek utáni erdőtelepítési programokat. Kaán Károly használta először a "természetjárás" fogalmát, tőle ered a ma ismert kifejezés. A visegrádi forráson kívül a térségben a budapesti Nagy-Hárs-hegyi kilátó őrzi a nevét, az Agrárminisztérium Kossuth téri árkádsora alatt pedig szobra látható.
    A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A társaság kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják.