Auguszta napja van. | 2024.03.29

Újabb antiszemita vádak miatt kényszerült bocsánatkérésre a brit Munkáspárt vezetője

2018-08-01 15:44:52

Újabb antiszemita vádak érték a brit Munkáspártot és vezetőjét; Jeremy Corbyn szerdán bocsánatkérésre kényszerült, amiért évekkel ezelőtt házigazdája volt egy olyan eseménynek, amelynek egyik résztvevője a The Times című lap szerint Izraelt a nácizmushoz hasonlította.

    A legnagyobb brit ellenzéki parlamenti erő vezetője igyekszik leszámolni a pártját érő vádakkal, miszerint megtűrik az antiszemitizmust a soraikban. Több kellemetlen incidenst és bocsánatkérést követően a politikus áprilisban ígéretet tett arra, hogy a Munkáspárt legkésőbb július végéig rendezi a párton belüli antiszemita ügyek "óriási többségét". Brit zsidó szervezetek azonban kétkedéssel fogadták az általa mondottakat, júliusban pedig zsidó újságok közös állásfoglalásukban úgy vélekedtek, hogy kormányra kerülése esetén a párt fenyegetést jelentene a 300 ezresre becsült zsidó közösségekre.
    A eseményt, amely miatt Jeremy Corbyn bocsánatot kért, 2010-ben, a holokauszt-emléknapon tartották. A találkozón az auschwitzi koncentrációs tábor egyik túlélője, a német-holland Hajo Meyer többször is a nácizmushoz hasonlította az izraeli politikát a The Times című lap szerint. A német-holland anticionista aktivista a holokauszttal való visszaélés politikai célokból címmel mondta el gondolatait a brit parlament alsóházában. Az eseményen a The Times szerint részt vett Haidar Eid palesztin aktivista is, aki azt mondta, a világ nagyon téved, ha azt hiszi, a nácizmust legyőzték 1945-ben. "A nácizmus győzött, mert végül sikerült hitlerizálnia az áldozatai tudatát" - idézett a lap. 
    Bocsánatkérésében Jeremy Corbyn úgy fogalmazott, hogy a találkozón elhangzottak olyan vélemények, amelyeket ő nem fogad el és nem tűr el. Hangsúlyozta, hogy a múltban, igazságot keresve a palesztin népnek és békét Izrael és Palesztina számára, alkalmanként részt vett eseményeken olyan emberekkel, akiknek nézeteit teljes mértékben elutasítja. Jeremy Corbyn 2015-ben került a Munkáspárt élére.
    A brit zsidó szervezetek közül a The Campaign Against Antisemitism közölte, nem hiszi, hogy őszinte a pártvezető bocsánatkérése.