Auguszta napja van. | 2024.03.29

Törőcsik Mari is közreműködik a Sztalker Csoport első önálló előadásában

2018-07-29 17:02:00

Törőcsik Mari hangja is megszólal a fiatal színészekből álló Sztalker Csoport első önálló előadásában, amelynek premierje a kedden kezdődő Ördögkatlan fesztiválon lesz. A darab születéséről ifj. Vidnyánszky Attila, a darab rendezője beszélt az MTI-nek.

    A Sztalker Csoport a William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabot adja elő az Ördögkatlanon, melynek védnöke Törőcsik Mari. A 15-20 tagú alkotóközösségnek - amely ifj. Vidnyánszky és Vecsei H. Miklós közös előadásait hozza létre - eddig is születettek előadásai befogadó színházakban, Debrecenben, Budaörsön vagy a Nemzeti Színházban, de most nyílt rá először lehetőségük, hogy saját előadással jelentkezzenek. 
    "Eddig egy színház mindig mögénk állt és a csoportnak általában csak egy része szerepelt. Ezért nevezzük ezt az első saját produkciónknak, mivel most az egész csapatot be tudtuk venni a történetbe. Olyan anyagot választottunk, amelyben a társulatot alkotó fiatal színészek mind jelen vannak. Az útkeresésről szerettünk volna beszélni, egy közösség születéséről. Még nem vagyunk független társulat, de most ültetjük el a magot, ezért nagyon jónak tűnt a gondolat, hogy megmutassuk, milyen az, amikor egymásba kapaszkodik 15 ember" - mondta el ifj. Vidnyánszky Attila.
    A darabválasztást hosszas, közös kutatás előzte meg, sok tanácsot is kaptak, végül Faulkner mellett döntöttek. "Az anya az események egyik narrátora, és mi arra gondoltunk, milyen nagyszerű lenne, ha Törőcsik Mari hangján szólalna meg" - idézte fel. Bérczes Lászlóhoz fordultak segítségért, akiről tudták, hogy közeli, jó viszonyban van Törőcsik Marival. "Ő tolmácsolta a kérésünket, de cserébe azt kérte, hogy az Ördögkatlanon mutassuk be a darabot. Így körbeért a történet". 
    A hangfelvétel egy évvel ezelőtt készült a színésznővel, aki akkor még gyengélkedett. "Nagy esemény volt számunkra, hogy elmondta a szöveget az előadáshoz" - mondta a rendező és hozzátette, nagyon örülnek, hogy Törőcsik Mari már sokkal jobban van.
    A Faulkner-műnek voltaképpen csak egy részletéből indultak ki, a darab dramaturgja Vecsei H. Miklós volt. "Magunkról szeretnék beszélni, arról, mit jelent ma társulatban gondolkodni, mit jelent ma Magyarországon elkezdeni színházban dolgozni. Faulkner regénye tulajdonképpen egy kiindulópont, az előadás eleje, aztán átfordítjuk a történetet saját magunkra. Mivel első saját előadásunk, ezért azon dolgozunk, hogy nagyon sokat mondjon el rólunk. Ne egy darabot mutassunk meg, hanem a csapatot mutassuk be" - fogalmazott a rendező.
    Faulkner kisregénye 1930-ban jelent meg, szürreális világa történelmileg és kulturálisan is távol állt a társulattól. "Ugyanakkor nagyon nagy rokonságot éreztem abban, hogy vannak emberek, akik nem akarnak felnőni, vannak emberek, akik nem tudnak a múlt bűneitől szabadulni, vannak emberek, akik rettegnek attól, hogy másokkal éljenek együtt és vannak emberek, akik igenis összeszorítják a fogukat, megfogják a társaikat és elindulnak közösen egy úton. Ez nagyon rímel a mi történetünkre a színművészeti egyetem után és nagyon személyes hangon tudunk megszólalni, mert ugyanezekkel a problémákkal küzdünk mi is" - hangsúlyozta ifj. Vidnyánszky Attila.
    Mint kifejtette, "az a fajta furcsa, groteszk világ, ami a kisregényben van, lehetőséget ad arra, hogy elemeljük a történetet, lehetőséget ad rá, hogy egy olyan színházi formát hozzunk létre, ami eddig nem volt ránk jellemző. Egy egészestés, erőteljes kihívás lesz számunkra, mert nagyon nehéz az anyag és nehéz vele fogalmazni".
    A próbák már folynak a helyszínen, a nagyharsányi Szoborparkban. A Míg fekszem kiterítve premierje kedden, a fesztivál nyitó napjának estéjén lesz. A darabot augusztus 1-jén és 3-án is előadja a Sztalker Csoport, de augusztusban még Gyulán, Szentendrén és Zsámbékon is játsszák, Budapesten pedig a jövő évad előadásai között szerepel majd.
    A társulat neve Andrej Tarkovszkij Sztalker című filmjére és a beregszászi Sztalker Fesztiválra utal. A csoport első közös munkája három éve az Athéni Timon előadása volt még a színművészeti egyetemen. Az egykori szereplők alkotják most a társulat magját - mondta el ifj. Vidnyánszky Attila, megjegyezve, hogy miközben a csapat férfiakból áll, ez nem azt jelenti, hogy a jövőben is csak férfiak szerepelnének majd az előadásaikban.
    A 11. Ördögkatlan Fesztivált július 31. augusztus 4. között rendezik meg négy dél-baranyai településen: Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden.