Gedeon napja van. | 2024.03.28

Őrizetbe vettek és felfüggesztettek egy francia rendőrt, mert megütött egy őrizetest egy bíróságon

2018-07-13 14:39:00

Őrizetbe vettek és felfüggesztettek egy francia rendőrt, akiről felvétel készült, amikor megütött egy őrizetest egy párizsi bíróságon - közölte a belügyminisztérium és az ügyészség.

    A térfigyelő kamerák által készített, közel hatperces felvételen, amelyet a la-bas.org portálon a rendőr kollegái tettek közzé csütörtökön, látszik, amint egy őrizetes nem akar visszatérni a mosdóból a zárkájába. A rendőr ekkor leteríti a földre, és megbilincseli, majd erővel visszahúzza a zárkába, ahol ütéseket mér rá és megrugdossa a földön fekvő embert, egészen addig, amíg két másik rendőr meg nem érkezik. 
    A hivatalos tájékoztatás szerint az őrizetes nem migráns, ahogy az internetes oldalon olvasható, hanem egy lopási ügyben sürgősségi eljárással bíróság elé került férfi.   
    A párizsi ügyészség két eljárást indított az ügyben, az egyiket hivatali személy által elkövetett erőszak gyanújával, a másikat pedig a felvétel törvénytelen kiszivárogtatása miatt. Mindkét ügyben a rendőrséget felügyelő szerv, az IPGN végzi a nyomozást. 
    A belügyminisztérium közleményben elítélte "az elfogadhatatlan magatartást, amely árt a biztonsági erők megítélésének", ezért azonnali hatállyal felfüggesztették a felvételen látható rendőrt addig, amíg a közigazgatási és a bírósági vizsgálat le nem zárul.  
    Idén először az IGPN közzétette, hogy hányan haltak vagy sérültek meg rendőri atrocitások során. 2017 júliusa és 2018 májusa között 14 haláleset és mintegy száz sérülés történt, de a vizsgálatok valamennyi esetet jogos önvédelemnek ismerték el.