Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben

2018-06-25 17:44:00

Brüsszelben koncepciós eljárás zajlott Magyarországgal szemben, és ezt most egy politikai ítélettel zárták le - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, londoni munkalátogatása alkalmával az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) szavazott a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről.

    A tárcavezető úgy fogalmazott: "sajnos mi a magyar történelemből számtalan hasonló eljárásra emlékszünk, amikor az ítélet már megírásra került azelőtt, hogy az eljárást megkezdték volna".
    Megjegyezte: ebben az eljárásban Brüsszelt egyetlen dolog nem érdekelte, mégpedig a valóság. 
    Súlyos vita van Brüsszel és Magyarország között a migrációval kapcsolatban - mutatott rá. Kifejtette: Brüsszelben "a migrációt és az ezen keresztül megvalósuló európai népességcserét tekintik értéknek".
    Szijjártó Péter hangsúlyozta: ezzel szemben "mi a biztonságot, a család, a keresztény kultúra védelmét és a munka megbecsülését tekintjük olyan európai értékeknek, amelyeket követni, képviselni és védeni kell".
    Közölte: jól látszik, hogy "Brüsszelben Soros György kottájából játszanak, Soros György nézeteit és érdekeit képviselik, mi pedig Magyarországon a magyar emberek érdekeit nézzük". Ezért "természetesen kitartunk az illegális migrációval szembeni politikánk mellett, és nem fogjuk engedni, hogy egyetlenegy illegális bevándorló is betegye a lábát Magyarországra" - mondta.
    A külügyminiszter hangsúlyozta: megvédjük Magyarország és a magyar emberek biztonságát.
    Arra is kitért, hogy azok a politikusok, akik most "egy koncepciós eljárás végén politikai ítéletet mondtak Magyarországról", semmilyen jogosultsággal nem rendelkeznek arra, hogy a magyar embereket elítéljék, "minősítgessék", támadják. Majd a magyar emberek mondanak ítéletet e politikusok brüsszeli teljesítményéről jövőre az európai parlamenti választáson - közölte Szijjártó Péter.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó