Emma napja van. | 2024.04.19

Trump illegális bevándorló gyilkosok áldozatainak családjait látta vendégül 

2018-06-23 11:22:00

Illegális bevándorló gyilkosok áldozatainak családjait látta vendégül Donald Trump amerikai elnök pénteken este a Fehér Házban.

    "Ők olyan állampolgárok, akiket mindörökre elválasztottak szeretteiktől" - mutatta be a tizennégy meghívottat az elnök. 
    Az Angyalcsaládok nevű szervezetet létrehozó családok tagjai fényképeket mutattak egymásnak és a meghívott újságíróknak elveszített rokonaikról. Volt, aki felidézte, hogyan halt meg a gyermeke, mások az illegális bevándorlás visszaszorításának fontosságáról beszéltek. Laura Wilkerson elmondta, hogy az ő tizenéves fiát, Josht 2010-ben megkínozta, megfojtotta egy illegális bevándorló, a holttestet pedig el akarta égetni. Steve Ronnebeck azt idézte fel, hogy 21 éves fiát egy doboz cigaretta miatt gyilkolták meg. 
    "Ezekről a családokról a média nem vesz tudomást. Ez tisztességtelen" - fogalmazott Trump, kijelentve, hogy a demokrata párti politikusok sem foglalkoznak a migránsok áldozataival és a hozzátartozóikkal. Az elnök hangsúlyozta: az illegális bevándorlás megállításakor ezzel a problémával is szembe kell nézni. Számokat, adatokat, eseteket sorolt rablásokról, nemi erőszakokról, gyilkosságokról. 
    Leszögezte: változatlanul eltökélt abban, hogy gátat vet az illegális bevándorlásnak. "Hol van a média felháborodása a 'fogd meg és engedd el' politika miatt?" - kérdezte, utalva a korábbi kormányzatok gyakorlatára, amely szerint az illegális bevándorlókat feltartóztatták ugyan, de azonnal szabadon is engedték. Ostorozta az úgynevezett menedékvárosokat is, amelyek szerinte illegálisan az országba érkező bűnözőknek adnak otthont. 
    Trump dicsérte az Angyalcsaládok tagjait, remek amerikaiaknak nevezte őket, és azt mondta, hogy áldozataik nem voltak hiábavalók. Biztonságossá teszik az Egyesült Államok határait és gondoskodnak arról, hogy ilyenek is maradjanak - jelentette ki az elnök.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó