Andrea napja van. | 2024.04.18

Varga Mihály: folytatódó felzárkózásra utalnak a kereseti adatok

2018-06-21 12:59:00

Az első 4 hónap kereseti adatai alapján folytatódik a bérfelzárkózás és csökkennek a jövedelmi különbségek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában a legfrissebb kereseti adatokra reagálva.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte, hogy a keresetek növekedése a februári 11,9 százalék és a márciusi 11,3 százalék után áprilisban 12,6 százalékra gyorsult, a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt az idei negyedik hónapban.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy mérséklődött a kereseti különbség az ágazatok között és az országon belüli területi különbségek is csökkentek. A bíztató folyamatok mögött a 2016-ban kötött bérmegállapodás áll, amely idén is biztosította a minimálbér és a garantált bérminimum emelését - tette hozzá. Varga Mihály megjegyezte, hogy ennek köszönhető a szociális hozzájárulási adó jövőre tervezett 2 százalékpontos mérséklése is. A közterhek eddigi csökkentése - mint mondta - csaknem 170 milliárd forintot hagyott a munkaadóknál, növelve a beruházásokra, a fejlesztésekre és a bérekre fordítható keretet. Utóbbit azért is fontosnak nevezte, mert a fizetések emelésével lehet maradásra ösztönözni a munkavállalókat.
    A forint árfolyamával kapcsolatban közölte, hogy a kormány a piaci helyzethez alkalmazkodik, árfolyamcélt nem tűzött ki. Varga Mihály arra számít, hogy a helyzet megnyugvásával a forint árfolyama visszakorrigál. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a piacok értékelik a magyar gazdaság kiegyensúlyozottságát és azt, hogy más feltörekvő államoktól eltérően Magyarországon nincs szükség válságintézkedésekre - tette hozzá.
    A Pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye kiemeli, hogy 64 hónapja tart a reálkeresetek emelkedése Magyarországon, az adócsökkentések pedig több száz milliárd forinttal mérséklik a vállalkozások terheit 2022-ig. A tárca várakozása szerint a béremelkedés egész évben kitart és továbbra is kétszámjegyű keresetemelkedésre lehet számítani.