Auguszta napja van. | 2024.03.29

Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban májusban

2018-06-14 09:58:00

Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban májusban, és több mint egy éve először az éves összevetésű ütem meghaladta az Európai Központi Bank inflációs célszámát a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.

    Májusban, az egy évvel korábbihoz képest, 2,2 százalékkal - tavaly február óta a leggyorsabb tempóban - nőttek a fogyasztói árak, míg áprilishoz képest 0,5 százalékos volt a növekedés.
    Áprilisban éves szinten 1,6 százalékkal emelkedtek, havi szinten pedig stagnáltak a fogyasztói árak.
    A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,6 százalék volt, havi szinten pedig 0,3 százalékkal nőtt az év ötödik hónapjában.
    Az éves összevetésű infláció gyorsulásában az energiaárak játszották a főszerepet, az áprilisban mért 1,3 százalék után májusban 5,1 százalékkal drágult az energia. A fűtőolaj ára 24,3 százalékkal, az üzemanyagoké 8,2 százalékkal, az elektromos energiáé pedig 1,5 százalékkal emelkedett, míg az alkoholos italok és a dohányáru 3,3 százalékkal, az élelmiszerek és üdítőitalok pedig 3,4 százalékkal drágultak.
    Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) májusban 2,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig 0,6 százalékkal nőtt. Áprilisban az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt, havi szinten 0,1 százalékkal csökkent.
    Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.
    Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon. A kormányzótanács csütörtökön Rigában tartja kamatdöntő ülését, amelyen várhatóan napirendre kerül a masszív kötvényvásárlási program kivezetése.