Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az első amerikai elemzések óvatosan ítélik meg a csúcs eredményeit

2018-06-12 18:40:00

Az amerikai sajtóban megjelent első elemzések óvatosan ítélik meg a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között kedden Szingapúrban megtartott csúcstalálkozót.

    A The Wall Street Journal című napilap szerint "új szakasz" kezdődik az amerikai-észak-koreai diplomáciában, ám a lap úgy véli, hogy a megkötött megállapodás kevés részletet rögzít Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről. 
    A lap megjegyezte: az amerikai elnök kevés konkrét ígéretet kapott Kim Dzsong Untól az atomfegyver-mentesítés részleteiről, viszont gyorsan megindult a személyes diplomácia, amely elvezethet a gyors és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítéshez. 
    Ezzel kapcsolatban utalt arra is, hogy a dokumentum aláírása után Donald Trump az újságíróknak azt mondta, Kim Dzsong Un megígérte az atomfegyverzet megsemmisítésének azonnali megkezdését, de nem volt idő arra, hogy ezt a keddi dokumentumban is kodifikálják. Kim "valószínűleg meg akarja ezt tenni, legalább annyira vagy még jobban is, mint én, és én tudom, mikor akar valaki megállapodást kötni és mikor nem" - idézte a The Wall Street Journal Trump szavait. Továbbá idézte Trumptól azt is: "Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy hat hónap múlva itt állok majd önök előtt és azt mondom, hahó, tévedtem". 
    Nyilatkozott a lapnak Olivia Enos, a konzervatív Heritage Alapítvány politikai elemzője, aki azt hangsúlyozta, hogy a kedden aláírt dokumentum "hihetetlenül homályos" és nem kísérelte meg az atomfegyver-mentesítésről alkotott amerikai és észak-koreai koncepció közötti különbségek közelítését. A WSJ által megszólaltatott más szakértők, köztük Joel Wit korábbi külügyi tisztségviselő, jelenleg a Stimson Intézet vezető kutatója szerint a találkozónak legalább az az eredménye megvolt, hogy előrelendítette a diplomáciai folyamatot. 
    Hasonlóképpen a kevés konkrétumot emelte ki a The New York Times című liberális lap is. Nicholas Kristof azonban keményebben fogalmazott: "Trumpnak túljártak az eszén Szingapúrban" - adta publicisztikája címéül a szerző. Álláspontja szerint az Egyesült Államok fontos engedményeket tett Észak-Koreának, cserébe azonban nem kapott semmit. "Óriási engedménynek" nevezte a publicista azt, hogy Trump elkötelezte magát amellett, hogy biztonsági garanciákat nyújt Észak-Koreának, és azt is, hogy ígéretet tett a Dél-Koreával tartott hadgyakorlatok felfüggesztésére is. 
    Ezért cserébe az amerikai elnök "elképesztően keveset" kapott - írta Nicholas Kristof, és utalt arra, hogy Kim Dzsong Un "csak megerősítette" elkötelezettségét az atomarzenál felszámolására. "A dokumentumban egyáltalán nem esett szó Észak-Korea plutónium- és uránprogramjairól, az interkontinentális ballisztikus rakéták megsemmisítéséről, a nemzetközi ellenőrök visszatéréséről, semmi az ellenőrzésről, még világos ígéret sem az atomkísérletek felfüggesztésének menetrendjéről" - állapította meg a The New York Times publicistája.