Auguszta napja van. | 2024.03.29

A gyermekekről tanácskoztak

2018-05-31 14:52:00

A Megyeháza adott otthont kedden az EFOP 1.6.3-17-2017-00014 „Borsod-Abaúj-Zemplén megyei felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan” című pályázat keretében megvalósuló I. Fórum munkacsoportnak. A vendégeket Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte.

A megyei fórum munkacsoportok célja a hátrányos helyzetű célcsoportokhoz kapcsolódó tematikus ülések megtartása, illetve a Megyei Felzárkózási Fórum üléseinek előkészítése és segítése. 

A munkacsoport 12 alkalmának tematikus ülésein egy-egy célcsoport jelenlegi élethelyzetének, esélyegyenlőségi kérdésének, valamint az egyes csoportok élethelyzetének javítását elősegítő szolgáltatások kerülnek megvitatásra.

 

Török Dezső (jobbról a második) köszöntötte a fórum résztvevőit

Az I. Fórum munkacsoport alkalmával a gyermekek élethelyzete került megvitatásra. A szakmai előadást Lasztócziné Szomoru Mónika, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, Család- és Gyermekjóléti Központ
vezetője tartotta. Az előadásában a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásának folyamatát ismertette az alapellátástól a gyermekvédelmi hatósági intézkedésig. Előadásában külön kiemelte, hogy milyen szolgáltatások szükségesek a sikeres családgondozáshoz.

A vitaindító előadást követően saját tapasztalataikat ismertették a résztvevők

Ezt követően kerekasztal beszélgetés keretében vitatták meg a témát, mely során a résztvevők mindegyike megoszthatta tapasztalatait, és javaslatait a célcsoporttal kapcsolatban.