Emma napja van. | 2024.04.19

A jövő évi művészeti és szakmai programtervet is elfogadták

2018-05-30 16:45:00

Elfogadta a 2019. évi művészeti és szakmai programtervet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdai közgyűlése a Pesti Vigadóban.

    A tervezet szerint a köztestület a jövőben is kiemelt szerepet szán a művészeti ágak együttes megjelenését biztosító szakmai-művészeti programoknak, amelyek több tagozat együttműködésében jönnek létre. A programok elsősorban a Pesti Vigadóban és a Műcsarnokban valósulnak meg. 
    Folytatódnak a különböző sorozatok, így egyebek mellett a Keddi Kaleidoszkóp, a Pastorale, az animációs filmsorozat és a Szó-Szín-Játék. A nemzeti szalonok sorában 2019-ben ismét építőművészeti tárlat nyílik.
    Az MMA tavaszi és őszi irodalmi gálája vers- és próza-összeállítást mutat be, az MMA és intézményei, a Pesti Vigadó és a Műcsarnok ismételten bekapcsolódnak a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest programjaiba, valamint saját programokkal és szakmai partnerek bevonásával ünneplik a magyar kultúra napját.
    A nemzetközi és határon túli programok közé tartozik egyebek mellett a Pozsonyi Magyar Héten és a Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a MIFA Nemzetközi Animációs Filmvásáron a Magyar animációtörténeti kiállítás bemutatása és a kassai Thália Színház 50. évfordulójára rendezett eseménysorozat támogatása.
    A szakmai-művészeti programok sorában szerepel többek között Turi Attila, a Dózsa Farkas-díjasok és Kárpáti Tamás kiállítása, akadémikusportrék vetítése Mozi a Vigadóban címmel, kismonográfia-sorozatok kiadása, évfordulós megemlékezések és konferenciák rendezése.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó