Emma napja van. | 2024.04.19

Halász János: a "Soros-hálózat" már a magyar bíróságokra is "betette a lábát"

2018-05-27 14:05:00

A Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szerint megdöbbentő és nagyon aggasztó, hogy "a Soros-hálózat már a magyar bíróságokra is betette a lábát".

    Halász János vasárnap Debrecenben újságíróknak azt mondta: az egyik legismertebb migránsbarát "Soros-szervezet", a Magyar Helsinki Bizottság rendszeresen úgynevezett migránspárti érzékenyítő tréningeket tart bíróknak, bírósági alkalmazottaknak a migránsokat érintő ügyekben.
    A frakciószóvivő szerint azon dolgoznak, még az igazságszolgáltatáson keresztül is, hogy még több migránst juttassanak be Európába, illetve megakadályozzák a kiutasításukat.
    A "Soros-hálózat" tehát nem csak jogsegéllyel, hanem a bírók befolyásolásával is segíti a migránsokat abban, hogy Európába tartsanak - tette hozzá.
    Halász János szerint ez szembemegy a magyar emberek és a magyar kormány akaratával, és fenyegeti az igazságszolgáltatás függetlenségét és a nemzetbiztonságot is.
    Ezért a Fidesz közérdekű adatigényléssel fordul a bíróságokhoz a "Soros-hálózat" befolyása miatt - jelentette be a frakciószóvivő.
    Hozzátette: a magyar emberekkel együtt szeretnék tudni, hogy pontosan kik, milyen szervezetek, mikor, hol, kiknek tartottak eddig ilyen migránspárti érzékenyítő tréningeket a magyar bíróságok dolgozóinak.