Emma napja van. | 2024.04.19

Svédországi iszlám közösségben gyakran maguk szolgáltatnak igazságot

2018-05-27 12:05:00

A svédországi iszlám közösségben gyakran nem engedik, hogy az állami igazságszolgáltatás érvényesüljön, hanem maguk szolgáltatnak igazságot - mondta Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.        

    A kutatót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Svédországban bűncselekménnyé nyilvánítanák a muszlim erkölcsrendőrség tevékenységét.
    Incze Nikoletta szerint a zárt iszlám közösségekben a tradicionális iszlám értékeket próbálják követni, ehhez tartozik az iszlám törvénykezés is. Példaként említette, hogy lopás esetén önbíráskodást alkalmaznak, illetve arra bátorítják a közösség tagjait, hogy ne a rendőrséghez, hanem a helyi vezetőkhöz forduljanak, akik igazságot szolgáltatnak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó