Csongor napja van. | 2024.04.16

Kilép a Párbeszéd-frakcióból Bősz Anett

2018-05-19 07:59:00

Kilép a Párbeszéd ötfős parlamenti frakciójából Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt politikusa, munkáját független országgyűlési képviselőként folytatja.

    A döntést Bősz Anett pénteki sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy az elmúlt hetekben azt tapasztalták, partnereik nem teljesítik az együttműködésre vonatkozó, szóban, illetve írásban vállalt kötelezettségeiket.
    Hozzátette: úgy gondolták, hogy együtt többre jutnak, de az elmúlt két hétben egyértelmű jelét adták a politikai szövetségeseik, hogy nem kívánnak érdemben együtt dolgozni a Magyar Liberális Párttal. A múlt héten kezdeményezett tárgyalásaik nem vezettek eredményre. 
    Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese azt mondta, "állítólagos partnereik" semmilyen garanciát nem akartak biztosítani annak érdekében, hogy Bősz Anett a liberális képviseletet tudja biztosítani a frakcióban. Hangsúlyozta: sok alkalom lesz, amikor együtt tudnak majd működni a szövetség pártjaival, de a liberális képviseletet csak úgy tudják biztosítani, ha Bősz Anett független képviselőként vesz részt az Országgyűlés munkájában.
    Az illiberális állammal szemben folytatott harcban így nem lehet a liberális álláspontot elnyomni - hangoztatta.
    A házszabály szerint megszűnik a képviselőcsoport, ha tagjainak száma öt fő alá csökken. Ha Bősz Anett kilép, a Párbeszéd parlamenti frakciója megszűnik, ami számos jogosultság megszűnését vonja maga után.
    A frakciótagok elveszítik bizottsági tagságukat, Tordai Bence pedig a jegyzői posztját. A megszűnéssel elesnek az Országgyűlés Hivatalának költségvetéséből a frakciók működési kiadásaira havonta járó pénztől. Ez az országgyűlési törvény alapján a képviselői tiszteletdíj tízszereséből, valamint frakciótagonként - ellenzéki párt lévén - a képviselői tiszteletdíj további 40 százalékának megfelelő összegből áll.
    A független képviselők a képviselői tiszteletdíj 40 százalékának megfelelő összegre jogosultak a képviselői tevékenységükkel járó kiadásokra.
    Sokkal kevesebb megszólalási lehetőségük lesz, nem szólalhatnak fel napirend előtt, az pedig a házbizottság döntésétől függ, biztosítja-e számukra az interpelláció és a kérdezés lehetőségét.
    A házszabály rendelkezése szerint függetlenné vált képviselő a frakciótagsága megszűnését követő hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.