Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári: szükség van az ápolók szakértelmére, emberségére és tapasztalatára

2018-05-12 12:16:00

A béremelésekkel, a különböző ápolói ösztöndíjrendszerekkel és a munkakörülmények javításával kívánja a kormány megbecsülni az ápolók munkáját - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ápolók nemzetközi napja alkalmából szombaton Budapesten újságíróknak.

    Rétvári Bence hangsúlyozta: az ápolók szakértelmére, emberségére és tapasztalatára szükség van a betegellátásban, ezért is igyekezett növelni a kormány az elmúlt években az ápolók megbecsültségét, ami főként a béremelésekben nyilvánult meg.     Elmondása szerint négy év alatt összességében 65 százalékkal nő az ápolók bére; 2016-ban átlagosan 26,5 százalékkal, tavaly 12 százalékkal nőtt az alapbérük, az idén, valamint jövőre pedig 8-8 százalékkal fog az alapbérük nőni.     Az államtitkár példaként elmondta, hogy 2010-ben egy egészségügyi szakdolgozó alapilletménye 106 600 forintról 244 727 forintra emelkedett, ez az egyéb mozgóbér-elemekkel mára elérheti a 340 777 forintot.
    Rétvári Bence kiemelte, hogy egyre kevesebb ápoló keres külföldön munkát, az adatok szerint az elmúlt három évben 30 százalékkal - 557-ről 407-re - csökkent a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélykérelmek száma. Emellett  csökkent az orvosok elvándorlása is, 2010 óta 60 százalékkal kevesebb orvos megy külföldre munkát vállalni.
    A munkakörülmények javítása szintén fontos lépés volt az elmúlt években - mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy vidéken 500 milliárd forintot fordítottak a kórház- és rendelőfelújításra, a következő években pedig a budapesti és Pest megyei kórházfejlesztésekre 700 milliárd forint jut. 
    Az államtitkár az utánpótlásra kitérve elmondta, a fiatalok pályaválasztását kívánták segíteni a létrehozott ösztöndíjrendszer bevezetésével. A 4,4 milliárd forintos kerettel meghirdetett pályázattal havi 50 ezer forinttal tudják támogatni az ápolói szakmát választókat. Kiemelte, hogy ezen kívül az ország négy orvosegyetemén ápolói mesterképzést indítottak a kompetenciák javítása érdekében.
     Rétvári Bence kiemelte, hogy a munkakörülmények javítása is fontos célja a kormánynak, így nővérszállók felújítására, építésére 10 milliárd forintot, az ápolói eszközpark megújítására további 8 milliárd forintot költenek.
    Az ápolók nemzetközi napját minden év május 12-án ünneplik a 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale angol ápolónő, a modern ápolónőképzés megalapozója emlékére.