Gedeon napja van. | 2024.03.28

Katolikus templom épül Pusztaszeren

2018-05-07 12:15:00

Katolikus templom épül Pusztaszeren, az első kapavágásokat Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Máté Gábor független polgármester és Antal Imre plébános hétfőn végezte el.

    Máté Gábor felidézte, a falut nyolcvan éve alapították, és egykor a templom helyét is kijelölték, ám az építés elmaradt. 2012-ben indítottak először lovas zarándoklatot Pálosszentkútra a templomépítés érdekében, tavaly pedig az alapkövet is elhelyezték.
    A templom az önkormányzat által adományozott telken, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében, a kormány anyagi támogatásával épül fel - közölte a polgármester.
    Kiss-Rigó László püspök hangsúlyozta, a közösség a szívén viseli a templomépítés ügyét.
    Farkas Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő - aki maga is részese volt a zarándoklatoknak - elmondta, a templom a települést, az egész országot összetartó keresztény közösség találkozásának helyszíne.
    A képviselő úgy fogalmazott, kevésszer adatik meg egy ember életében, hogy egy közösség összefogásával részt vehessen egy templom építésében.
    Germán Géza, az egyházmegye főépítésze közölte, a 64 ülőhelyes templom december 16-ára, nettó 122 millió forintból épül meg. A templomhajóhoz egy húsz férőhelyes hittanterem és egy sekrestye kapcsolódik, kialakítanak egy karzatot is, amelyről fel lehet menni majd a 20 méter magas toronyba. A 10 méter magas gerincű épület tetején napelemeket helyeznek el, amelyek biztosítják majd az infrafűtéshez és a térvilágításhoz szükséges energiát.
    Csongrád megyében Pusztaszeren kívül hamarosan Derekegyházon kezdődik katolikus templom építése.